Kék hírekJogerős a vásárhelyi gyilkos ítélete

2015. április 1., szerda
 
Jogerős a vásárhelyi gyilkos ítélete

Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla április elsején a hódmezővásárhelyi T. Sándort, aki 2013 nyarán bosszúból, álmában több mint egy tucat késszúrással meggyilkolta édesanyja élettársát.

 

 

 

Aljas indokból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés és 2 rendbeli, folytatólagosan elkövetett testi sértés bűntettében, valamint lopás vétségében mondta ki bűnösnek a Szegedi Törvényszék 2014. április 8-án a 34 éves hódmezővásárhelyi T. Sándort, és ezért életfogytig tartó fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság megállapította, hogy a vádlott az életfogytig tartó szabadságvesztésből legkorábban 25 év után bocsátható szabadon. Az elsőfokú ítéletet az április elsején tartott tárgyaláson helyben hagyták, így jogerőre emelkedett.

 

A Vásárhelyi Hírekben többször írtunk az esetről. A vádlott élettársával, gyermekével és nevelt gyermekével egy Hódmezővásárhelyhez tartozó tanyán élt közösen 64 éves édesanyjával, valamint annak élettársával, Sz. István Ernővel.  Az együttélés során ők az ingatlan földszinti, míg a vádlott és családja a ház emeleti részét használták. A vádlott és a sértettek között - alapvetően ittas állapotban - rendszeresek voltak a viták, amelyek főleg abból fakadtak, hogy a vádlott állandó munkahellyel nem rendelkezett, így családjával nehéz anyagi körülmények között élt.

 

2012. november 29-én 17 órakor a vádlott ittas állapotban érkezett haza és a ház konyhájában összevitatkozott szintén ittas édesanyjával, akit aztán a földszinti szobában többször meg is ütött. Sz. István sértett - aki szintén ittas volt  - látva a vádlott magatartását élettársa védelmére kelt. Ekkor a vádlott őt is többször ököllel fejen ütötte, majd miután a földre került, egyszer fejbe is rúgta. A sértettek a bántalmazás következtében 8 napon túl  gyógyuló sérüléseket is elszenvedtek.

2013. május 10-én 21 óra körül az ittas vádlott a ház nappalijában ismét szóváltásba keveredett a szintén ittas édesanyjával, akit az ágyról a földre rántott, majd acélbetétes munkavédelmi bakancsot viselve az állán megrúgta, ököllel többször arcon ütötte, fojtogatni kezdte, és közben az anyja megölésével fenyegetőzött. Az asszony élettársa - aki szintén ittas volt - rászólt a vádlottra, ezért T. Sándor őt is lerángatta az ágyról, állon rúgta és többször ököllel fejbe vágta. A sértettek 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A bántalmazást a vádlott jelentette be a rendőrségen, ő értesítette a mentőket is

 

A két eset alapján a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be a vádlottal szemben a Hódmezővásárhelyi Járásbíróságra, amelyben a vádlottat 2 rendbeli súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolta meg. Ezt a vádiratot a vádlott 2013. július 15-én vette át a postán. Ezt követően italozott, egyéb ügyeit intézte, majd 15 óra körül hazaindult.

Hazaérve, T. Sándor magához vett egy 11 cm pengehosszúságú kést, hogy megölje a sértettet. Mielőtt ezt véghezvitte volna, felment az emeletre élettársához, hogy töltsön neki cigarettát. Mivel az asszony a kérés teljesítését megtagadta, a vádlott őt hanyatt lökte, rátérdelt, és a kést a nyakához szorította. Ezt követően, késsel a kezében leszaladt az alsó szintre, ahol a kanapén fekvő, alvó sértetthez lépett és mellé térdelve mintegy 17 alkalommal megszúrta a sértett felsőtestét és fejét. Ezután betelefonált a rendőrkapitányságra, és közölte, hogy megszúrta édesanyja élettársát. Kérte a rendőrséget, hogy jöjjenek a helyszínre és hívjanak mentőt. A kiérkező mentősök már csak a 67 éves férfi főverőér-sérülésből eredő szívfojtás miatti halálának beálltát tudták megállapítani.

 

A vádlott az eljárás során a bűncselekmények egy részét beismerte, az utolsó szó jogán pedig arra hivatkozott, hogy az áldozat a bűncselekmény idején nem aludt, a köztük kialakult szóváltás miatt szúrta meg többször Sz. Istvánt.

 

Gyurisné Komlóssy Éva tanácsvezető bíró az ítélet indoklása során kifejtette, bár az Alkotmánybíróság döntése alapján már nem kötelező a vádlottra - erőszakos többszörös visszaesőként - határozatlan idejű szabadságvesztés kiszabása, az ügy összes körülményét mérlegelve mégis ez szolgálja a büntetési célok elérését.

 
 
VH-Szegedi Ügyészség
 

Olvassa el ezt is!

Kis harcosok nagy győzelme

Kis harcosok nagy győzelme

A hódmezővásárhelyi Hwarangdo Sportegyesület sportolói összesen 15 érmet nyertek, közülük hatan először vettek részt versenyen. Eredményekkel!
Nincs Juhásztalálkozó főzőverseny nélkül!

Nincs Juhásztalálkozó főzőverseny nélkül!

A címbeli mottó továbbra is érvényes, vagyis a hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kar mostantól fogadja a XXXI. Szent György-napi Juhásztalálkozó Főzőversenyére a jelentkezéseket.
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Nagy feladat hárul a Hódmezővásárhelyi Levéltárra az agrárszakoktatás feldolgozásában. Képekkel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.