GazdaságJobbak lettek a körülmények

2016. március 11., péntek
 
Jobbak lettek a körülmények

A tavaly december közepén befejezett munkálatok nyomán megújult épületet március 11-én délelőtt adták át. 

 

 

 

 

 

 

Kútvölgyön, az egykori Tüdőszanatórium épületének állaga indokolttá tette, hogy 1997 nyarán a vásárhelyi Önkormányzat döntésével egy új otthont hozzanak létre. 2000. júniusa óta működik a Klauzál utcai Napsugár Otthon Szivárvány Szakosított Szociális Otthon és Lakóotthon. Az intézmény (116 fő) értelmileg enyhe, középsúlyos és súlyos fokban akadályozott, felnőtt korú, (8 fő) bentlakásos intézményi elhelyezést igénylő személyek ellátására szakosodott.

 

Az intézmény életében újabb mérföldkő a 2015-ös év. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Európai Unios pályázata lehetővé tette az a főépület energetikai korszerűsítését, melynek során az épület külső homlokzata teljesen megújult. A 99 milliós beruházás építészeti terveit a HÓDTERV Mérnöki Iroda Kft. készítette el. A munkálatok az Építészmester Tervező és Kivitelező Zrt. kivitelezésében kezdődtek meg 2015 októberében. A körítő falak homlokzati hőszigetelést kaptak, a nagyobb felületen okker mészhomok burkolattal, műkő lábazattal. A homlokzati mészhomok téglaburkolata helyett ragasztott lapka lapokkal készített burkolat tagolja a homlokzatokat. A padlástér hőszigetelése kőzetgyapottal történt, melynek nagy részét OSB lapokkal fedték be. A megújult nyílászárók fehér hőszigetelt műanyag ablakok és hőhíd-mentes alumínium ajtók, hőszigetelő üvegezéssel.

 

A tavaly december közepén befejezett munkálatok nyomán megújult épületet március 11-én délelőtt adták át. Az eseményen részt vett Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, Dr. Juhász Tünde kormánymegbízott, Bátori Zsolt Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság igazgatója.

 

Olvassa el ezt is!

Húsz éves igény valósulhat meg a Kertvárosban

Húsz éves igény valósulhat meg a Kertvárosban

Civil kezdeményezésre aláírásgyűjtés indult, hogy templom épülhessen a Kertvárosban. Egy kisposta létesítésére is lenne igény, de a Magyar Posta Zrt. nem reagál. 

 

Kiélezett kézilabda csata várható

Kiélezett kézilabda csata várható

Igazi csúcs-rangadó lesz szombaton a Balogh Imsi Sportarénában, hiszen a dobogó második helyén álló HLKC a listavezető Szarvasi NKK csapatát fogadja az NBII-es bajnokságban.
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.