FélpercesJobb lett az út - egy rövid szakaszon

2014. október 9., csütörtök
 
Jobb lett az út - egy rövid szakaszon

Csaknem 320 millió forintos támogatásból, európai színvonalúvá vált a Szentes-Mindszent-Hódmezővásárhely összekötő út egy szakasza

 

 


Közel 1,8 kilométeres szakaszát újították meg külterületen és Hódmezővásárhely belterületén. A beruházás tartalmazta az érintett terület profilmarását, a burkolat megerősítését két rétegben, valamint nagyfelületű alapcseréket is. A vízelvezető rendszert is helyreállították, ami többek között a meglévő árkok tisztítását, a csőátereszek megfelelő szintbe helyezését jelenti. Javították, korszerűsítették az út vízelvezetését.  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Januárban lesz kész a kórház központi épülete

Januárban lesz kész a kórház központi épülete

Korszerűsítették a fűtési hálózatot, kicserélték a külső nyílászárókat, akadálymentesítették az épületet, földszintjén a központi betegirányító kap majd helyet.
Kagylóznak

Kagylóznak

Van aki válaszol, van aki mérgesen lecsapja, van aki visszakérdez, de hiába. Havránek Ferenc megpanaszolta a Vásárhelyen zajló telefonos közvélemény-kutatást.
Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

A kadétok nem csak a harcjárműveket nézhették meg, hanem bepillantást nyerhettek a vásárhelyi kadétok életébe, a hétköznapjaikba.
Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Nagy feladat hárul a Hódmezővásárhelyi Levéltárra az agrárszakoktatás feldolgozásában. Képekkel.
 

És ezt már olvasta?

Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.