Kultúra, oktatásJó híre van a világban a Szegedi Tudományegyetemnek

2019. június 19., szerda
 
Jó híre van a világban a Szegedi Tudományegyetemnek

Ismét a világ vezető egyetemei közé került a Szegedi Tudományegyetem. A Quacquarelli Symonds (QS) 2020-as ranglistáján az 501-510. helyen végzett az SZTE. Ez a pozíció magyarországi viszonylatban a legjobbnak számít.

 

 

 

 

 

 

 

A világ legelismertebb, felsőoktatási tevékenységeket minősítő cége, a brit QS június 19-én tette közzé a 2020-as évre vonatkozó legfrissebb toplistáját. Idén 82 ország 1620 egyeteme közül 1000 felsőoktatási intézményt rangsoroltak 6 szempont alapján. A lista összeállításakor figyelembe vették az akadémiai szféra és a munkáltatók értékelését, a tudományos munkák idézettségét, az oktatók és a hallgatók arányát, valamint a külföldi hallgatók és oktatók számát.

A QS 2020-as listájára 6 magyar egyetem került, közülük a legjobb eredményt a Szegedi Tudományegyetem érte el. A világrangsorban az SZTE az 501-510. helyen végzett. A korábbi évekhez képest javult az intézmény akadémiai elismertsége, és az SZTE-n tanuló külföldi hallgatók aránya is.

 

A ranglista értékelése szerint az SZTE kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységei nemzetközi szinten elismertek, és az egyetem számos ipari partnerrel és céggel együttműködik, mint például az ELI-ALPS lézerkutató központtal, amely az egyik legnagyobb tudományos beruházás Európában.

 

Ezen túlmenően az SZTE 30 országban szerződött 497 Erasmus + partner egyetemmel és 927 együttműködési megállapodással rendelkezik.

 

Ezek egyike például a mezőgazdasági oktatás és kutatás fejlesztésének céljából a napokban kötött együttműködési megállapodás a Szegedi Tudományegyetem, illetve a vásárhelyi Mezőgazdasági Kar és a kínai Hebei Agricultural University. A közös munka tervei között szerepel egy modern mezőgazdasági kutatóközpont létrehozása, hallgatói és oktatói csereprogramok és közös képzési kínálat kialakítása.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nemzetközi konferencia volt Hódmezővásárhelyen

Nemzetközi konferencia volt Hódmezővásárhelyen

Június második hetében nemzetközi találkozó helyszíne volt az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrsége.
Hat helyszín, huszonegy program Hódmezővásárhelyen a Múzeumok Éjszakáján

Hat helyszín, huszonegy program Hódmezővásárhelyen a Múzeumok Éjszakáján

Június 22-én, szombaton este ismét megnyílnak Hódmezővásárhely múzeumai is. Izgalmas programok élménytelivé varázsolják a Múzeumok Éjszakáját.

A húsvéti nagyhét közepén járunk

A húsvéti nagyhét közepén járunk

400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.