FélpercesJárt a Mikulás a vásárhelyi katonacsemetéknél is

2014. december 12., péntek
 
Járt a Mikulás a vásárhelyi katonacsemetéknél is

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár dolgozóinak gyermekei biztosan jók voltak idén, hiszen sok-sok ajándékot hozott nekik a Mikulás Hódmezővásárhelyen.

 

 

 


December 7-én a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban gyülekeztek a szülők és a gyerekek, hogy találkozhassanak a Mikulással. Hogy gyorsabban teljen az idő, a Humánszolgálati Iroda munkatársai kézműves foglalkozásokkal készültek: lehetett karácsonyfadíszeket készíteni papírból, gipszfigurákat festeni, illatpárnát készíteni- tájékoztatott Budai Anna kommunikációs munkatárs.

A délutáni programot színesítette a Magyar Nemzeti Táncegyüttes műsora, amelyben Csipkerózsika klasszikus története elevenedett meg. A 24 táncos által bemutatott darabban eredeti néptáncokat láthatott a közönség, és a tradicionális magyar folklórból vett szövegek és dallamok csendültek fel.

Ezt követően érkezett meg a várva-várt Mikulás. Néhány róla szóló dal meghallgatása után osztotta ki a csomagokat a lelkes gyerekseregnek. 

 

Olvassa el ezt is!

Nem díjazott útdíj

Nem díjazott útdíj

Egy nap alatt kiderült, egyáltalán nem csak az M0-s, hanem a sztrádák valamennyi, ma még díjmentesen használható városi elkerülő szakaszát is fizetőssé teszik.
Kibővült az otthonteremtési kedvezmény

Kibővült az otthonteremtési kedvezmény

Már az eggyermekeseknek is jár. Újdonság az is, hogy használt lakás vásárlására, valamint meglévő lakás bővítésére is lehet támogatást kérni.
Két bronzérem az Országos Táncversenyen

Két bronzérem az Országos Táncversenyen

Dabason, az Obo Arénában a Ritmuscsapatok Országos Táncversenyén két kategóriában indult a hódmezővásárhelyi Stars Of Hope Táncstúdió.
A paléi szikes földtől és tanyától a miniszteri bársonyszékig

A paléi szikes földtől és tanyától a miniszteri bársonyszékig

Tanulmánykötet jelent meg a napokban Takács Ferenc egykori iparügyi miniszter, földművelésügyi államtitkár, szociáldemokrata politikus életútjáról.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!