Kultúra, oktatásIzgalmas tárlatvezetés Nagy Imrével

2018. június 10., vasárnap
 

Egy hete nyílt meg a Tornyai János Múzeumban a Vásárhelyi művészélet 1900-1990 című kiállítás, amelyet szombaton kurátori tárlatvezetéssel ismerhettek meg az érdeklődők, közöttük az Art.Pagony Művészettörténeti Önképzőkör tagjai.

 

 

 

 

 

 

 

A kiállítás anyaga februártól áprilisig Budapesten, a Várkert Bazár kiállítótermeiben volt látható, (Erről ITT olvashatja cikkünket!) s a vásárhelyi tárlatot felkereső közönség július végéig találkozhat a 20. századi vásárhelyi festészet és szobrászat ikonikus műveivel.

 

Nagy Imre, akik tavaly decemberig a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ - a vásárhelyi képzőművészeti életet meghatározó magas szakmai kvalitású - igazgatója volt, a Budapesten debütált kiállítás egyik kurátora.

 

A közel százötven műtárgyat felvonultató kiállítás az első, jelentős, Hódmezővásárhelyen készült képpel, Iványi Grünwald Béla: Isten kardja című képének első változatával indul, amelyet – mint azt fotográfia is dokumentálja - a művész a Plohn-műteremben festett, majd Rudnay Gyula, Endre Béla, Tornyai János alkotásai mutatják be a vásárhelyi festészet nagy korszakát.

A múzeum emeleti termeiben kapott helyett a kortárs egység, az 1945 utáni alkotók művei, köztük a Vásárhelyi Őszi Tárlatok előtti időkből Frank Frigyes munkái, amelyet az Őszi Tárlatok „főmezőnye” követ. Nagy Imre hangsúlyozta: a bemutatott időszak és a rendelkezésre álló terek korlátai miatt nem törekedhettek teljességre a válogatás során, vállalt céljuk az volt, hogy mind a fővárosi, mind most, a vásárhelyi közönségnek a Tornyai Jánossal a városban elindult művészélet gazdagságát és sokszínűségét megmutassák.

 

Tornyai kisméretű tájképeiről Nagy Imre kifejtette: amikor a művész ezeket képeit egy-egy kiállításra beadta, a művésztársak rendre kizsűrizték, annyira újszerű és más volt, mint az addigi alkotásai, hogy nem látták meg az értékét. A szivardoboz fedőkre, alapozás nélkül felhordott festéknyalábokkal készült képek, amelyek az Alföld arcait mutatják meg, ma is korszerű alkotásoknak tekinthetők.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Környezetünkben rejlő csodák

Környezetünkben rejlő csodák

Művészbarátaival adott koncertjével búcsúztatta Fények játéka című kiállítását. Tárlata azt az állapotot mutatta, ahol jelenleg tart Zoltai Attila. Képekkel.
Összeállt a kép a vásárhelyi gyilkosság minden részletéről

Összeállt a kép a vásárhelyi gyilkosság minden részletéről

A. Andrea és B. Gyula kegyetlenül végzett az idős házaspárral, majd gázrobbanással akarták félrevezetni a hatóságokat. A Rendőrség tragédia részleteit ismertette.
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
Két bronzérem az Országos Táncversenyen

Két bronzérem az Országos Táncversenyen

Dabason, az Obo Arénában a Ritmuscsapatok Országos Táncversenyén két kategóriában indult a hódmezővásárhelyi Stars Of Hope Táncstúdió.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.