SportItt az első vereség

2015. január 10., szombat
 
Itt az első vereség

Kikapott az 5. helyen álló Békés otthonában a Vásárhelyi Kosársuli. A kék-sárgák végig futottak az eredmény után, és nem tudtak mit kezdeni a 27 pontot szerző Komával. Vas Péterék ezzel elvesztették 9 mérkőzés óta tartó veretlenségüket az NBI/B keleti csoportjában.

 

Fotó: Damó Adrienn

 

A hazaiak kezdték jobban a bajnokit, már 7-0-ra vezettek, amikor Rostás Imre betalált, majd az első játékrészben 8-at termelő Varga és Czibere vezérletével 13-nál utolérték a viharsarkiak. A kisszünetig viszont nem sikerült fordítani.

 

23-22-nél indult a második periódus, de majd három percig egyik háló sem rezdült meg, ekkor Béres szórt egy közép-távolit. Czibere és Varga vitte a prímet a vendégeknél, akiknek megint sikerült felzárkózni, ám az újabb villanásával már 19 pontnál járó Komával nem nagyon tudtak mit kezdeni. Csak a félidő előtt kicsivel, 43-43-nál egalizáltak a kék-sárgák, de a pihenőre már 1 pontos hátránnyal vonultak. (51-50)

 

A harmadik játékrész elején a tavaly még a ZTE-ben játszó Koma Dániel vette hátára társait, továbbra sem találtak ellenszert vele szemben Nyilasék. Ráadásul Béres és Farkas góljaival már 5-re növelte a differenciát a Békés, de Varga duplájával ismét minimálisra csökkent a különbség. Vejinovicsénak folyamatosan kapaszkodniuk kellett, mivel a vendéglátók újra és újra eltávolodtak tőlük. Két perc volt a záró játékrészig, amikor 69-58 állt az eredményjelzőn, időt kért dr. Elek András, de ez sem segített.

 

11 pontot kellett volna ledolgoznia a Vásárhelynek az utolsó negyedben, Vejinovics, Czibere, valamint az egyre több szerephez jutó fiatal Rostás Gábor kosaraival befogták ellenfelüket. Erre Farkas hármassal, míg a korábban Hódmezővásárhelyen pattogtató Babut közelivel kontrázott. (78-71) Ezután nem tudott megújulni a Kosársuli, így a csapat a kilenc mérkőzésből álló győzelmi sorozata után elszenvedte első vereségét, de még vezeti a keleti csoportot.

 

Békési SzSK - Vásárhelyi Kosársuli 91-81(23-22, 28-28, 22-12, 18-19)

NBI/B csoport 10. forduló, Békési Városi Sportcsarnok, néző.

Vezette: dr. Szakáll I., Vida J. és Gyurka T.

KOSÁRSULI: VEJINOVICS 17/3, Rostás I. 10, Vas 3, Nyilas 7/3, VARGA 17,

Csere: ROSTÁS G. 10, Genal -, CZIBERE 15/6, Gruda 2.

Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor

 

Dr. Elek András: „Csak gratulálni tudok a Békésnek, jól játszottak. Sajnos bedobóink ezúttal sem álltak a helyzet magaslatán.”

 
 
Forrás: Vásárhelyi Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Társasházaknak indul energiahatékonysági pályázat

Társasházaknak indul energiahatékonysági pályázat

Vásárhelyen is jelentős számban vannak még régi építésű 6-12 lakásos társasházak, amelyeknek a szigetelésével, nyílászárok cseréjével jelentősen csökkenthető lenne a fűtésszámla.

 

A Debrecen nyerte a Hepp Kupát

A Debrecen nyerte a Hepp Kupát

Nem tudta legyőzni a Debrecent a Vásárhelyi Kosársuli a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa döntőjében. A kék-sárgáknak ezzel megszakadt a 14 meccs óta tartó győzelmi sorozata. Képekkel!
A szezon meccsének is beillő találkozó volt

A szezon meccsének is beillő találkozó volt

Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.