BulvárIsmét 10 millió felett a World of WarCraft tábora

2012. november 10., szombat
 
Ismét 10 millió felett a World of WarCraft tábora

Ismét igaza lett a Blizzard fejlesztőinek. Sokan már előre temették a World of WarCraft világát, mikor bejelentésre került a Mists of Pandaria.

 

 

 

 

A Kung-Fu WarCraft gúnynévvel is illetett program valóban másnak ígérkezett, mint az eddig megjelent kiegészítők. Azonban a program végül szépen kezdett és a Blizzard ma megjelent kimutatása szerint sikeres lett a rajongók körében is, írja az sg magazin..

A Mists of Pandaria már megjelenése hetében 2.7 millió példányban talált gazdára, de érdekes módon a felhasználói tábor nem emelkedett jelentősen. Ám a friss számok szerint az egy hónapja még 9.1 milliós tábor ismét 10 millió felé emelkedett.

Ugyanakkor a Diablo 3 is elérte a 10 milliós eladásokat, így az Activision-Blizzard az idei évben a legsikeresebb PC-s kiadóvá vált a világon. Mellé pedig jött egy 841 milliós tiszta profit, ami elképesztően jó teljesítmény.

 

Aki még nem tudná, a Mists of Pandaria továbbra is a Szövetség és a Horda közötti háborúra összpontosít, melyben azonban kulcsszerepet kapnak a Pandaren nevet kapott lények is. Az új fajhoz természetesen új terület is társul, mely a Pandaria nevet viseli és felbukkan a Monk karakterosztály is.

 

Ugyanakkor új kihívást jelentő dungeonok jelentek meg, bemutatkozik a háziállatok harcát lehetővé tévő rendszer és 90-re emelik az elérhető maximális fejlődési szintet. Lehetőség van WoW Annual Pass vásárlására is, mellyel beléphetünk a Mists of Pandaria zárt körű béta-tesztjére és ingyenesen hozzájuthatunk a Diablo III-hoz is.



Nézd meg mire számíthatsz a Mists of Pandaria-ban.

 

Olvassa el ezt is!

Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

Magyar Hősök Emléknapja

Magyar Hősök Emléknapja

Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.
Katonai eskű

Katonai eskű

Esküt tettek a vásárhelyi honvédek.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.