MozaikÍme, a legolvasottabb könyvek ezen a nyáron

2014. július 7., hétfő
 
Íme, a legolvasottabb könyvek ezen a nyáron

Csupán az óriási rajongótáborral rendelkező Vavyan Fable tudta megelőzni a Lovasi Andrásról szóló riportkönyvet a Bookline júniusi TOP50 összesítésében.

 

 

 

A dobogó harmadik helyén az Amit rosszul tudunk a gyerekekről című pszichológiai újdonság végzett, a listában azonban számos magyar szépirodalmi alkotás is megtalálható.

Ha új regénnyel rukkol elő, Vavyan Fable szinte mindig a toplisták élén landol. A művésznéven alkotó magyar krimiíró ma már kultuszszerzőnek számít, eladott könyveinek példányszáma eléri a 3-3,5 milliót, a Hol volt, hol nem volt...-ban pedig ismét a rá jellemző nyelvi leleménnyel és sajátos humorral teremt újabb különleges világot szellemekkel és csodabogarakkal egy mediterrán szigeten. A civilben Molnár Éva nevet viselő szerző maga mögé utasította a várva várt Idáig tudom a történetet című Lovasi-könyvet is, ami a múlt hónapban csupán már az előjegyzések alapján a TOP50-be került.

Po Bronson és Ashley Merryman könyve, az Amit rosszul tudunk a gyerekekről harmadik helyezése a családpszichológia és a gyereknevelés iránti lankadatlan érdeklődést jelzi, és ugyanígy a kisgyerekeseket szólítja meg a legújabb Bogyó és Babóca foglalkoztatókönyv is (4.): nemcsak 12 új mesével, hanem színes és izgalmas feladatokkal köti le a kicsik figyelmét, ami a nyári pihenőre vágyó szülőknek is felüdülésként szolgálhat.

A 2013-as év egyik legnagyobb nemzetközi könyvsikere, John Green Csillagainkban a hiba című romantikus regénye a hazai bemutatót követően a 4. helyezést érte el a toplistán. A két haldokló tinédzser szerelme nemcsak regényben, hanem immár a magyar mozikban is megérinti a közönség szívét, és ugyanígy filmbemutatóhoz köthető Jonas Jonasson, a Rejtő Jenő reinkarnációjaként is emlegetett svéd író könyve, A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt (44.).

Nemzetközi terepen Alice Munro és Stephen King neve már önmagában garancia a sikerre: a Nobel-díjas írónő Drága élet című novelláskötettel búcsúzik az irodalomtól (10.), míg a horrorklasszis egy olyan vidámparkba helyezte legújabb regényének, a Joylandnek cselekményét (11.), ahol az elvarázsolt kastélyban egy brutálisan meggyilkolt lány valódi szelleme kísért.

 

Június 9-16. között zajlott a 86. Ünnepi Könyvhét, amelyre számos író készült könyvmegjelenéssel, így nem csoda, hogy az olvasók érdeklődése fokozottan a magyar szerzők felé fordult. Ennek nyomát a nyári sikerlistán is felfedezni, több újdonság, Esterházy Péter (Egyszerű történet vessző száz oldal - a Márk-változat - 14.), Rakovszky Zsuzsa (Szilánkok - 24.), Ungváry Krisztián (Tettesek vagy áldozatok - 28.) és Bodor Johanna (Nem baj, megértem - 29.) új könyve is az élmezőnybe került, de még mindig a legjobbak között van pár korábbi megjelenés, például Grecsó Krisztián Megyek utánad (7.) és Závada Pál Természetes fény (37.) című műve. Bár műfaja miatt a listában nem tüntettük fel, a TOP50 14. helyén végzett a Libri-Shopline gondozásában újraindult Könyves Magazin is, amely a KönyvesBlogból nőtte ki magát, és immár 96 oldalon mutatja be a kortárs irodalom aktualitásait.

A Könyvhét mellett a június közepén kezdődőtt futball világbajnokság is éreztette hatását, Jonathan Wilson focitörténetet feldolgozó, Futballforradalmak című műve a 22. helyen nyitott. Lévai Balázs Lovasi-könyve az e-könyveket kedvelők között is népszerű volt, itt sikerült az első helyet elérnie, Grecsó Krisztián pedig a szórakoztató irodalom jól ismert szerzői mellett is javított múlt havi helyezésén az e-könyves mezőnyben: a Megyek utánad az ötödikről a 3. helyre került.

 
 
VH-boolline
 

Olvassa el ezt is!

Összefogtunk, beszavaztuk

Összefogtunk, beszavaztuk

A közönségszavazatokkal az idei Szeged Szépe biztos befutója lesz a csinos és kedves 16 éves hódmezővásárhelyi Vékony Liza. Képekkel!
A világ legjobb zongorája Vásárhelyen

A világ legjobb zongorája Vásárhelyen

Megérkezett a csúcskategóriás zongora, amely a vásárhelyi zenei élet új ékessége lesz. Kocsis Zoltánt, Szakcsi Lakatos Bélát is meghívták koncertezni. Képekkel!
Tűz volt a Nyár utcában

Tűz volt a Nyár utcában

Vásárhelyen a Nyár utcában tűz ütött ki egy 25 négyzetméteres épületben. A tűz a szomszédba is átterjedt.
A Föld kis vásárhelyi bajnokai

A Föld kis vásárhelyi bajnokai

Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 

És ezt már olvasta?

A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.