Kultúra, oktatásIlyen sem volt még! - Két jegy egy áráért

2014. október 9., csütörtök
 
Ilyen sem volt még! - Két jegy egy áráért

Idejében sorba kell állnia, annak aki ma délután 4 és 5 óra között az egyik koncertjegy mellé egy másikat is szeretne, mégpedig ingyen.

 

 

 

 

A szellemes akciót a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ hirdette meg, Szentpéteri Csilla egy nappal későbbi koncertjére.

 

Október 10-én, pénteken 19 órakor Szentpéteri Csilla & Band lép fel Hódmezővásárhelyen, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. A 100% zene című koncerten Szentpéteri Csilla különleges zenei élményt varázsol közönségének Hódmezővásárhely új zongoráján.

 

Hódmezővásárhelyen is szinte a teljes keresztmetszetét adja az elmúlt évek termésének, sok ponton találkozik a nemrég megjelent “Best of” album újragondolt zeneszámaival, azonban bemutatásra kerülnek új szerzemények is, melyek a hamarosan megjelenő következő lemez előfutárai.

Az esten a komolyzene eleganciája találkozik a latin zenék életörömével, pezsgő ritmusával, a rock elementáris energiájával, a jazz játékosságával vagy a keleti dallamok misztikumával és társul egyedi fény és látványvilággal.

 

Olvassa el ezt is!

Kagylóznak

Kagylóznak

Van aki válaszol, van aki mérgesen lecsapja, van aki visszakérdez, de hiába. Havránek Ferenc megpanaszolta a Vásárhelyen zajló telefonos közvélemény-kutatást.
Választási fűtőérték

Választási fűtőérték

Arról nem szóltak, hogy a néhány napja Vásárhelyen is nagy csinnadrattával beharangozott 10 százalékkal olcsóbb tűzifa Vásárhelynek összesen 100 köbméter.
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
Választás 2024 - Balog Norbert

Választás 2024 - Balog Norbert

Balog Norbert, a Mi Hazánk Mozgalom helyi szervezetének és választókerületi elnöke indul a polgármester-választáson.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.