GazdaságIllés Zoltán: át kell alakítani az ár- és belvízi védekezés rendszerét

2011. március 3., csütörtök
 
Illés Zoltán: át kell alakítani az ár- és belvízi védekezés rendszerét

A tervezett jogszabályváltozás szerint a jövőben 12 vízügyi igazgatóság gyakorolja a szakmai felügyeletet a vízi társulások felett is.

 

 

Az ár- és belvízi védekezés rendszerének átalakítására van szükség, a felelősség és a forrás is egy kézbe, a vízügyi igazgatóságokhoz kell, hogy kerüljön – mondta Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár a ’Gazdanap a gazdag napokért – a vidék lesz az ország támasza’ című konferencián március 2-án Hódmezővásárhelyen.
Úgy vélte, elhibázott volt az a politika, amely az ár- és belvízi védekezést, valamint a megelőzést önkormányzati feladatként jelölte meg, miközben ehhez nem állt rendelkezésre a szükséges pénz, szaktudás és nem biztosították a megfelelő eszközöket sem.
Az ár- és belvízi védekezés azonban állami feladat, hiszen legalább országos, de még inkább Kárpát-medencei léptékben kell gondolkodni -hangsúlyozta az államtitkár.
Elmondta: a tizenkét vízügyi igazgatósághoz kell csoportosítani a feladatokat, a forrásokat. Egy a parlament előtt álló jogszabályváltozás szerint a jövőben az igazgatóságok gyakorolják a szakmai felügyeletet is a vízi társulások felett is. A következő költségvetéstől a korábban a gazdáktól beszedett, jelenleg az állam által vízkormányzásra biztosított pénz, éves szinten 4,6 milliárd forint a vízügyi igazgatósághoz kerül – közölte Illés Zoltán.
Palkovics Péter, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke arról beszélt, hogy – részben a korábbi kritikákból merítve -, az ügyfélszolgálat átalakításával, a bürokrácia csökkentésével, kitöltési útmutatók elkészítésével segítik a gazdálkodókat abban, hogy minél egyszerűbben juthassanak hozzá a támogatásokhoz. A 2010-es évre járó uniós támogatások nemzeti részét, az úgynevezett „top up”-ok mindegyikét kifizetik május végéig, egy hónappal a június 30-i határidő előtt – közölte az elnök.

 

Olvassa el ezt is!

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
12 mérkőzés 12 győzelem

12 mérkőzés 12 győzelem

Az Atomerőmű SE U23 elleni hazai bajnokival zárta az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszát a Vásárhelyi Kosársuli március 31-én este.
Stars Of Hope siker az országos döntőben

Stars Of Hope siker az országos döntőben

Április 6-án Budapesten, az Erzsébet Ligeti Színházban rendezték meg a XXXIII. Országos Ifjúsági és Felnőtt Táncművészeti Fesztivál döntőjét.
Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Januárban döntöttek, hogy közbeszerzési eljárást írnak ki a szolgáltatás ellátására, valami miatt csak március 19-én tették közzé, kéthetes beadási határidővel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.