SportIdén is a verseny fénypontja lesz

2014. augusztus 14., csütörtök
 
Idén is a verseny fénypontja lesz

Már az első év után mini szépségversenyként él a köztudatban, a Magyar Fitness Szövetség éppen Vásárhelyen debütált két új kategóriája, 18 éven felüli lányoknak.  

 

Képünkön a tavalyi hódmezővásárhelyi verseny

 

 

Idén is megrendezik Hódmezővásárhelyen a Fit Kid Bajnokság és Grand Prix Országos döntőjét. Ennek keretében pedig a 2013-ban, éppen a vásárhelyi Országos Bajnokságon debütált két új kategóriában ismét indulhatnak a lányok.

 

Megírtuk, tavaly szeptember végén a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban a kicsit a szépségversenyek hangulatát idéző versenykategóriák debütáltak. Első alkalommal rendezték meg a Fitness Woman Open Egyetemista és Főiskolás Bajnokságot, amelyre csak 18 éven felüli, felsőoktatási intézményben tanuló lányok indulhatnak, illetve a Fitness Lady kategóriát.

A Magyar Fitness Szövetség elnöke B. Tóth János, a Vásárhelyi Híreknek elmondta, az új kategóriákkal azoknak akarnak versenyzési lehetőséget biztosítani, akik nem a testépítésben szeretnék megmutatni magukat.

A Fitness Woman kategóriánál a döntőbírók az estélyi ruhás, a fürdőruhás és a fitness gyakorlat fordulóit értékelték, a Fitness Lady kategóriában indulók pedig koktél ruhás és fürdőruhás fordulóban vesznek részt. Mindkét versenyszámnál a versenybírók, a gyakorlat technikai és esztétikai végrehajtását, a teljes testalkat harmonikus kidolgozottságát, az arányosságát pontozták.

 

Az idén szeptember 27-én Hódmezővásárhelyen, a Hód Fitness SE. rendezésében a Balogh Imsi Sportarénában lesz az Országos Bajnokság.

 

Kapcsolódó cikkeink:

 

Vásárhely a fitness sportág erős bázisa

 

Kosztolányi Anna sporttörténetet írt

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Megfiatalított és egységesebb játékoskeret

Megfiatalított és egységesebb játékoskeret

Szeptember 21-én, vasárnap elrajtol a női NBII Dél-Kelet csoport felnőtt kézilabda bajnokság, melyben a vásárhelyi csapat rögtön rangadóval kezd. Nagy képpel
Megújult a Téglagyári Kubikok tanösvénye

Megújult a Téglagyári Kubikok tanösvénye

Hódmezővásárhely egyik természeti ékköve most teljesen megújult. Szeptember 20-án félnapos programmal avatják újra. Program!
Késsel támadt egy lányra Vásárhelyen

Késsel támadt egy lányra Vásárhelyen

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették a napok óta keresett 35 év körüli agresszív nőt, aki több személyt inzultált a városban.
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.