MozaikIdeje felkészülni az influenzára

2019. október 10., csütörtök
 
Ideje felkészülni az influenzára

Már működik Csongrád megyében az influenzafigyelő szolgálat. A jelentési rendszerbe bevont 54 orvos közül 4 háziorvos lát el „őrszem” (sentinel) feladatot.

 

 

 

 

 

 

 

 

Ők azok, akik a betegforgalmi adatok mellett hetente minimum kétszer végeznek virológiai vizsgálatot, amelynek nagy jelentősége van a járványt okozó kórokozó kimutatásában és az influenzavírus típus mielőbbi meghatározásában.

 

A háziorvosok jelentési kötelezettsége a 2020. év 20. hetéig tart. A jelentés a heti beteg forgalmi adatokat és az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók számát tartalmazza korcsoportok szerint.

Az influenza fertőző betegség, jelenleg az egyetlen olyan kórokozó, amelyik a mai napig világjárványokat képes okozni. Fokozott veszélyt jelent a 60 évesnél idősebbekre és a krónikus betegekre a legyengült immunológiai reakciókészség miatt. A fertőzés egyik legfontosabb szövődménye a tüdőgyulladás, megelőzésének egyetlen hatékony eszköze a védőoltás. Az idei szezonban is lehetőségük van a kockázati csoportba tartozóknak kérni a háziorvosuknál, illetve a foglalkozás-egészségügyi orvosuknál az ingyenes oltást.

 

További információk:

Milyen erős influenzajárványra számíthatunk idén?

A 2018/2019. évi szezonban az influenza az északi féltekén magas aktivitást mutatott.  A laboratóriumi vizsgálatok során azonosított influenzavírusok típusainak megfelelően a WHO ajánlása alapján megváltoztatták az oltóanyag összetételét a 2019-es szezonban. A WHO szakemberei arra hívják fel a figyelmet, hogy az influenza vírus változékonysága miatt nem lehet biztosan megjósolni az idei járvány súlyosságát, ugyanakkor egyetértenek abban, hogy az oltott betegek esetében még a részleges védettség esetén is enyhébben, gyorsabban zajlik le a megbetegedés, mint az oltatlanoknál.

Az Egészségügyi Világszervezet és az Európai Gyógyszerügynökség bizottsága a 2019/2020. évi influenzaszezonra a trivalens influenza elleni vakcina előállításához az északi féltekén

            A/Brisbane/02/2018 (H1N1)pdm09-szerű;

            A/Kansas/14/2017 (H3N2)-szerű; valamint

            B/Colorado/06/2017-szerű influenza vírustörzseket ajánlja.

Az előző szezonhoz képest az oltóanyagban megváltozott a H1N1 és a H3N2 altípusú influenza A vírus.

 

Hogyan védekezhetünk az influenza ellen?

Az influenza megelőzésének egyetlen hatékony eszköze a védőoltás. Az immunizálással nem csak az oltottak, de a populáció is védettebbé válik a vírus terjedésével szemben, mert a védőoltottak nem terjesztik a megbetegedést a környezetükben!

Az oltóanyag inaktivált, tehát nem élő vírust tartalmaz. Az elmúlt szezonban súlyos, oltást követő nemkívánatos eseményt egyetlen esetben sem észleltek az oltóorvosok.

Az idei influenza szezonban is lehetősége van a kockázati csoportba tartozó egészséges lakosoknak, betegeknek és a munkakörük által veszélyeztetett munkavállalóknak ingyenes oltás igénybe vételére.

 

Kiknek ajánlott az influenza elleni védőoltás?

Minden 60 évesnél idősebb személynek, egészségügyi állapotától függetlenül.

A védőoltás az idős emberek körében a kórházi felvételek számát 25-39%-kal, a halálozási gyakoriságot 35-57%-kal csökkentheti. Az intézményekben, ápolási otthonokban élő, influenza ellen oltott idős személyek között a kórházi kezelés gyakorisága felére, a tüdőgyulladás kockázata 60%-kal, a halálozás kockázata 68%-kal csökkenhet.

Az influenzavírus által okozott megbetegedések súlyosságának, valamint a halálozások számának csökkentése érdekében az alábbi kockázati csoportokat javasolt oltani:

  • - krónikus légzőszervi betegségben szenvedők, pl. asztmás betegek;
  • - súlyos elhízás vagy neuromusculáris betegség miatt csökkent légzésfunkciójú betegek;
  • - szív-, érrendszeri betegségben szenvedők (kivéve a megfelelően beállított magasvérnyomás-betegséget);
  • - veleszületett vagy betegség/kezelés révén szerzett immunhiányos állapotú betegek (beleértve a HIV-pozitív személyeket, daganatos betegségben szenvedőket is);
  • - krónikus máj- és vesebetegek;
  • - anyagcsere-betegségben szenvedők, pl. diabetes;
  • - várandósok a gesztációs héttől függetlenül;
  • - azok a nők, akik a gyermekvállalást az influenzaszezon idejére tervezik;
  • - rehabilitációs, átmeneti elhelyezést nyújtó intézményekben, lakóotthonokban, vagy egészségügyi intézményekben huzamosabb ideig ápolt, gondozott személyek;
  • - tartós szalicilát-kezelésben részesülő gyermekek és serdülők (a Reye-szindróma veszélye miatt);

 

 A fenti kockázati csoportokat a fertőzés átvitele révén veszélyeztető személyeket:

  • egészségügyi dolgozók, különös tekintettel a transzplantációs, az onkológiai, a hematológiai, a dializáló, a szülészeti-nőgyógyászati, a felnőttek és a gyermekek számára intenzív ellátást nyújtó, valamint a krónikus belgyógyászati osztályokon a betegekkel közvetlen kapcsolatba kerülő személyekre, továbbá a várandós nők és az újszülöttek, csecsemők gondozását végző egészségügyi dolgozók (beleértve a védőnőket is),
  • ápolást, gondozást nyújtó egészségügyi/szociális intézmények dolgozói, beleértve a szociális ellátásban foglalkoztatott dolgozókat is.

 A térítésmentes védőoltást ajánlott beadni a sertés és baromfi tartásával, valamint ezen állatok szállításával szervezett munkavégzés keretében foglalkozó személyeknek. Védőoltásban részesíthetők továbbá a baromfifeldolgozókban, a vágóhidakon dolgozók, valamint mindazok, akik az állati eredetű influenzavírussal fertőzött vagy arra gyanús állatok megsemmisítésével foglalkozhatnak.

 

Hogyan kaphatjuk meg az oltást?

A kockázati csoportba tartozó személyek a háziorvosuknál, illetve a foglalkozás-egészségügyi orvosuknál élhetnek a védőoltás lehetőségével.

 
 
Forrás: CSMK
VH
 

Olvassa el ezt is!

Újabb kórházfejlesztés a láthatáron

Újabb kórházfejlesztés a láthatáron

A vásárhelyi kórház fejlesztésének szeptemberben bejelentett jövőbeni terveinek egy része, egy most megnyert pályázattal el is indulhat.
Elkészült a vásárhelyi iskolák rangsora

Elkészült a vásárhelyi iskolák rangsora

A 2018-as kompetenciamérési eredmények megjelenésével oktatási szakemberek elkészítették a Magyarország Legjobb általános és középiskolák listáját.
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.