BulvárHolman Endre lakásában készítették a Kósa-videót

2014. augusztus 31., vasárnap
 
Holman Endre lakásában készítették a Kósa-videót

Ugyanaz a társaság üzletelt a Lázár János vezette hódmezővásárhelyi önkormányzattal, amelyik Kósa Lajos debreceni polgármestert próbálta lejáratni. A közös pont Portik Tamás.

 

Képen a Galamb utcai kapubejárat

 

Megírtuk, (cikkünk a lap alján) alig egy hónappal elfogása után csütörtökön Budapestre szállították Németországból a különösen nagy összegű költségvetési csalás alapos gyanúja miatt ­körözött Holman Endrét.

A Blikk szerint Holman annak a Portik Tamásnak volt az üzlettársa, akit Prisztás József megöleté­séért 11 évre ítélt a bíróság első fokon.

Holman 2013 márciusától Szingapúrban élt, július 29-én egy onnan érkező járaton fogták el a frankfurti rendőrök. A gyanúsított tegnap bilincsben, de magabiztosan, nevetgélve lépett ki a Liszt Ferenc reptér termináljáról.

A gyanúsított testvérét, Jánost tavaly áprilisban fogták el. Az ORFK közleménye szerint Holman János 2009-ben fiktív megbízási szerződések alapján kamuszámlákat állított ki 1,3 milliárd forintnyi értékben, ami után valótlan adóbevallást adott és így 270 millió forintnyi adót nem fizetett be. 

Holman Endre és Portik sem cáfolta eddig, hogy ők üzlettársak voltak. A Generál Média budapesti, Galamb utcai központja mindenesetre abban a lakásban található, amelyet Portik Tamás fiától vásároltak - emlékeztet a Blikk.

Az MTVA Híradó rendőrségi értesülése szerint a Galamb utcai lakásban forgatta valaki a Kósa Lajos debreceni polgármestert lejárató videót. A Blikk úgy tudja, a nyomozók a költségvetési csalás ügyében tartott házkutatás során lefoglalták a szervereket, és ezek egyikén bukkantak rá a lejárató videó muszter verziójára. Ez alapján megállapították, hogy a felvétel ott, a lakás egyik szobájában készült.

 

A videóról:

Egy hónappal a 2010-es országgyűlési képviselő-választások előtt került fel az internetre az a videofelvétel, amelyben egy férfi vesztegetéssel vádolta meg Kósa Lajost. A felvételen szereplő férfi (képünkön egy kocka a videóból) később azt mondta, hogy NBH-sok (Nemzetbiztonsági Hivatal) kényszerítették a szöveg felolvasására. Az ügyben nyomozás is indult, amelyet felfüggesztettek, majd 2013 februárjában az ügy aktáit újra elővették.

 

Olvassa el ezt is!

Hazahozták Németországból a vásárhelyi H. Endrét

Hazahozták Németországból a vásárhelyi H. Endrét

Frissítve (aug. 30.) Nemzetközi elfogatóparancs alapján július végén Szingapúrból érkezve, a frankfurti repülőtéren fogták le a német hatóságok. Az ügy részletei, vidóval!
Közérthető egyensúlyban - Négyéves a Vásárhelyi Hírek

Közérthető egyensúlyban - Négyéves a Vásárhelyi Hírek

Szabó Zoltán: nem ünnepelünk, nem rendezünk fényképekkel illusztrált nagy partit sem, hanem minden önfényezés nélkül csendben tesszük a dolgunkat.
Tűz volt a Nyár utcában

Tűz volt a Nyár utcában

Vásárhelyen a Nyár utcában tűz ütött ki egy 25 négyzetméteres épületben. A tűz a szomszédba is átterjedt.
Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Egy négytagú vásárhelyi banda éveken át kényszeríett prostitúcióra nőket. Egy kávézót is üzemeltetett. Egy idős férfit ház körüli munkákra kényszerítették.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!