MozaikHódtóban a tó - jövőre

2017. augusztus 9., szerda
 
Hódtóban a tó - jövőre

Bár már 2015-ben eldőlt, az előzetes elképzelésekhez képest egy évet csúszik a Kossuth iskola helyére tervezett tavas pihenőpark.

 

 

 

 

 

 

"A közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik, a tender pedig az év vége felé lezárul, így a kivitelezés 2018 elején elindulhat és az év vége felé megvalósul mind a két terv” - mondta Lázár Mária projektmenedzser a Vásárhelyi Híreknek.

 

A Zöld Hódmezővásárhely – Környezettudatos Közterület Megújítás Hódmezővásárhelyen elnevezés alatt futó 831 milliós projekt két részből áll: az egyik a hosszú ideig heves vitákat kiváltó Kaszap utcai Pihenőpark megépítése, a másik a Kertvárosban a kőfal melletti Európa Park felújítása.   

 

Az egykori Kossuth Zsuzsanna Műszaki Szakközépiskola Kaszap utcai épületébe 2011-ig jártak tanulók, az iskolát 2015-ben lebontották, mert - a hivatalos közlés szerint - annyira rossz állapotban volt az épület szerkezete, hogy irreálisan magas költséget jelentett volna a felújí­tása.

 

2015 elején a város honlapján lehetett szavazni, mi épüljön a helyére. A városvezetés tájékoztatása szerint nagy többségben voltak, akik pihenőparkot szerettek volna ott látni. A 2016 áprilisi közgyűlésen elhangzott, hogy két hónapon belül pályázni kellene.

 

Mint arról részletesen írtunk, Vásárhely teljes felnőtt népességének, körülbelül 5%-a jelezte interneten elképzelését. Az öt százalékban nincsenek benne, azok az idősek, akik nemcsak hogy nem interneteznek, de hozzájuk az elektronikus konzultáció sem juttott el.

A döntés megszületett a 19 ezer négyzetméteres területre, - mint képünkön is látható - impozáns park lesz 3000 négyzetméteres tóval, amelyben többek között pihenő-, játszó-, sportterület, pavilon is lesz. Azóta a tervek is hozzáférhetők, így az elképzelés szerint, egy nagy tó készül, mely körül lépcsőzetesen alakítják ki a teret amely átvezet a természetes napozórétek, dombok, virágos rétek világába, az utakhoz pedig hidak és fadekkek kapcsolódnak. A területen a hazai ökológiai viszonyoknak megfelelő, honos fajokat telepítenek

A parkban gumiburkolatú játszótér lesz (a tómeder kikotrása miatt a nagy dombokon csúszdák épülnek. Fittness tér kialakítását is tervezik park dombjai közé. Természetesen a park egész területén minőségi utcabútorok terveztek.

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) 100 %-os intenzitású támogatása 831 millió forint. Ebből, az igen jelentősnek tűnő összegből - nemcsak a pihenőparkot építik meg, hanem a Kodály Zoltán utcával határos Európa Park területének felújítását is tervezik. A meglévő faállomány kezelésén kívül a sportpálya felújítása és a parkon átfutó betonlap burkolatcseréje tervezett. A fejlesztések során a meglévő aszfaltburkolatos sportpálya 2 cm öntött aszfalt réteget kap. A meglévő sport kerítés pedig felújításra kerül a fémszerkezet festésével és hiányzó elemek cseréjével. A tervezési területet átszelő burkolatos út beton térkő burkolatot kap.

(A nyertes terv)

 

 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Összeállt az idei Őszi Tárlat anyaga

Összeállt az idei Őszi Tárlat anyaga

A kiállítás nyolctagú zsűrije háromnapos tanácskozás során választotta ki 584 beadott mű közül azokat, melyeket bemutatnak az Alföldi Galériában. A teljes lista!
Bringás rendőrök Vásárhelyen

Bringás rendőrök Vásárhelyen

A szolgálat során közvetlen kapcsolatba kerülnek az állampolgárokkal. A turisztikai idényben eljuthatnak olyan helyszínekre, amelyek nehezen megközelíthetőek. 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
Szívvel-lélekkel harcoltak minden labdáért és pontért

Szívvel-lélekkel harcoltak minden labdáért és pontért

Hihetetlen fordítással nyert a közvetlen rivális Nagykőrös otthonában szombat este a Vásárhelyi Kosársuli.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.