Kultúra, oktatásHódmezővásárhelyen is bemutatkoznak a Magyar Állami Operaház együttesei

2018. június 20., szerda
 
Hódmezővásárhelyen is bemutatkoznak a Magyar Állami Operaház együttesei

Az Operát az Operából! sorozat keretében a következő évadban Puccini két művével Szegeden és Hódmezővásárhelyen is bemutatkoznak a Magyar Állami Operaház együttesei.

 

 

 

 

 

 

A közlemény szerint a budapesti Operaház korszerűsítése lehetőséget biztosít arra, hogy a játszóhely kiváltásaként az Opera együttesei a vidéki nagyvárosokban is bemutatkozhassanak.

A Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft.-vel közösen szervezett sorozat részeként 2019. február 8-án Puccini Bohémélet című operáját tűzik műsorra a Szegedi Nemzeti Színházban. Az operairodalom egyik legszebb románcát fiatal párizsi bohémek körében elbeszélő mű járja majd az országot, a főbb szerepekben László Boldizsár, Sándor Csaba, Molnár Levente, Létay Kiss Gabriella és Rácz Rita láthatók, a Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara és Gyermekkara közreműködésével.

 

A szegedi 2018/19-es Filharmónia Tisza bérlet az Opera előadásán kívül tartalmazza még az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus október 8-i hangversenyét, amelyet Vashegyi György vezényel, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar november 19-i koncertjét Kállai Ernő hegedűművész közreműködésével, amelyet Hamar Zsolt vezényel, a Szegedi Kamarazenekar december 19-i hangversenyét Gyivicsán György harsonaművész közreműködésével, valamint a Szegedi Szimfonikus Zenekar 2019. április 18-i koncertjét Kosztándi István hegedűművész és Sigmund Groven szájharmonika-művész közreműködésével, Cser Ádám vezényletével.

 

Az Opera együttese a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban október 12-én Puccini Turandot című darabjának koncertszerű változatával lép föl. A korszakos itáliai szerző utolsó, a gyönyörű, ám rideg kínai hercegnőről szóló operáját Szabóki Tünde, Kiss Péter, Rácz István, Kovácsházi István és Sáfár Orsolya előadásában, a Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara és Gyermekkara közreműködésével hallhatja a közönség. Az együtteseket Héja Domonkos vezényli.

 

A hódmezővásárhelyi közönség a 2018/19-es Filharmónia Steinway bérletében hallhatja december 10-én a Muzsikás Együttes Allegro Barbaro programját Petrás Mária moldvai énekművész, valamint Fülei Balázs zongoraművész közreműködésével. 2019. március 9-én a Takács-Nagy Gábor dirigálta Budapesti Fesztiválzenekar koncertezik Hódmezővásárhelyen Bazsinka József tubaművész közreműködésével, a sorozatot pedig május 23-án Leon Bernsdorf zongoraművész estje zárja.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Újabb ivartalanítási program indul Hódmezővásárhelyen

Újabb ivartalanítási program indul Hódmezővásárhelyen

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete újabb ivartalanítási akciót szervez a városban. Csakúgy mint korábban, most is egy svájci alapítvány jóvoltából végezheti az akciót.
Múzeumok Éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok Éjszakája Vásárhelyen

Június 23-án Hódmezővásárhely hat helyszínnel kapcsolódik a Múzeumok Éjszakája országos rendezvénysorozatához.
12 mérkőzés 12 győzelem

12 mérkőzés 12 győzelem

Az Atomerőmű SE U23 elleni hazai bajnokival zárta az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszát a Vásárhelyi Kosársuli március 31-én este.
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.