SportHihetetlen hajrával győzött a Kosársuli

2018. október 20., szombat
 
Hihetetlen hajrával győzött a Kosársuli

A diadal reményében lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli péntek este a Hódtói Sportcsarnokban a Concordia Motax KC Pápa ellen. Természetesen ehhez az igencsak kellemetlen stílusú vendégeknek is volt egy-két szava: előzetesen, a szezonban látott eddigi találkozók alapján nagy derbire számíthattunk, és végül maximálisan be is igazolódtak a sejtések.

 

 

 

 


 

Nem indult olyan nagy színvonalon a találkozó, Béres kezdésképp szórt triplája után inkább a vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést. Az amerikai légiós, a bajnokság egyik legjobb játékosának tartott Ryan Cook hármasai miatt igen korán időt kellett kérnie Tóth Tamásnak, ám ezt követően sem ment igazán a támadójáték, a pontossággal adódtak bajok, a Pápa pedig tartotta stabilitását.

 

Az első negyed (21-26) lassú csordogálása a második elején tovább folytatódott, aztán a 15. percben, 26-32-nél valami átkattant a Kosársulinál. A kapitány, Vas Péter két hárompontosának hála fordított a csapat, sőt, három perc alatt 10-0-s rohamot produkált, így átvette a vezetést! A remek pillanatoknak köszönhetően a félidőre hazai előnnyel, 42-38-cal vonulhattak a felek.

 

Bízhattunk abban, hogy koncentrált játékkal meglehet a győzelem, ám a harmadik negyedben olyan adok-kapok játék alakult ki, amelyből a Kosársuli jött ki rosszabbul. Cook és Márton „varázslatával” újfent a Pápánál volt a fór, sőt, hattal is mentek már a feketemezesek. Kicsit megtoppant a Kosársuli, ezúttal sem jött az első három fordulóban látott kiváló harmadik játékrész, de Bálint rendkívül fontos kosara tartotta a reményeket (58-62).

 

Aztán jött az utolsó negyed és a végjáték… amilyenhez hasonlóan fordulatost egy ideje nem láthatott a Hódtói Sportcsarnok közönsége. Kezdődött azzal, hogy Gajic egy kétes megítélésű szituációt követően kipontozódott, és ugyanígy felhördült a publikum Bálint becsorgó kettesénél is. Hát még néhány másodperccel később!

 

Jött, látott és győzött a tavaly hosszú sérülése miatt harcképtelen Kelemen Balázs, aki extraklasszist nyújtva értékesített egy, majd még egy, majd még egy triplát. Ráadásul öt percre a lefújástól Molnár Bencét is vitte magával Kelemen parádéja, 70-70-ről hirtelen felocsúdásból máris 80-70-t láthattunk az eredményjelzőn! Ehhez a vonalhoz csatlakoztak Vas kosarai, a Pápának pedig nem volt ellenszere a frenetikus megindulásra.

Mindezzel együtt el is dőlt a győzelem sorsa: a vendégek kozmetikáztak kissé a végeredményen, de 92-80-ra a Kosársuli diadalmaskodott, nagyon fontos és emlékezetes sikert aratva hazai pályán.

 

NB I/B Zöld csoport, 5. forduló:

 

Vásárhelyi Kosársuli-Concordia Motax KC Pápa 92-80 (21-26, 21-12, 16-24, 34-18)

Hódtói Sportcsarnok, 350 néző. Vezette: Gelencsér György, Maár Gábor, Mintál Csaba

 

Kosársuli: MOLNÁR 21/3, BÉRES 11/3, Börcsök 2, VAS 22/9, Gajic 2. Cserék: Perák 2, Bálint 4, Varga 8, Pavlovic 2, KELEMEN 18/9, Kovács -, Czégel -. Vezetőedző: Tóth Tamás

 

Pápa: Murai 12, COOK 30/18, Horváth 10/6, Sonyák 12/9, Grebenár 2. Cserék: Keller 2, Márton 9/9, Presing 3/3. Vezetőedző: Vajda József

 

Tóth Tamás értékelése: „A páratlan negyedekben páratlanul extrán dobott a Pápa, tíz távolijuk volt jó, 64 százalékkal. A páros negyedekben a rotációból fakadóan és a jobb erőnlétünknek köszönhetően őröltük fel a jól játszó ellenfelünket. A végjátékban helyén volt az eszünk és a szívünk, nagyon nehéz rangadót húztunk be!”

 

Vajda József értékelése: „A hazaiak jobb végjátékuknak köszönhetően jó meccset nyertek meg. Gratulálok mindkét csapatnak!”

 

Ismét rendkívül említésre méltó az U20-asok teljesítménye: a csapat lehengerlő játékkal, 110-62-re diadalmaskodott! A legeredményesebb Czégel és Domján volt, de remekelt Kovács, Bálint és Szepesi is. Öt meccsből ötöt nyert Tóth Tamás és Czuprák László legénysége, így természetesen magabiztosan vezeti a bajnokságot.

 

Folytatás október 28-án, vasárnap, amikor is az Alba Fehérvár U23-hoz látogat a Kosársuli. Ezt követően november 2-án, pénteken a Békést fogadja hazai környezetben a klub, méghozzá a Hepp-kupában.

 

Olvassa el ezt is!

Ismét lehet pályázni a háztartási gépek cseréjére

Ismét lehet pályázni a háztartási gépek cseréjére

Újraindul az Otthon melege program novembertől, amellyel a háztartási nagygépek cseréjére nyílik lehetőség, Itt a beadás dátuma!
A zene hullámain Európa körül

A zene hullámain Európa körül

A kétéves Erasmus projekt nagyszerű lehetőség, hogy a Liszt Ferenc diákjai nagyobb betekintést nyerjenek más országok diákjainak életébe, életfelfogásába. 
Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Januárban döntöttek, hogy közbeszerzési eljárást írnak ki a szolgáltatás ellátására, valami miatt csak március 19-én tették közzé, kéthetes beadási határidővel.
A húsvéti nagyhét közepén járunk

A húsvéti nagyhét közepén járunk

400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.