Kultúra, oktatásHiánypótló könyv a vásárhelyi tanyák jelenéről és jövőjéről

2017. június 28., szerda
 

Jelentős érdeklődés mellett mutatták be az Emlékpontban Gálné Horváth Ildikó kötetét a Vásárhely környéki tanyák életéről, továbbélési lehetőségeiről.

 

 

 

 

 

 

 

"Alapos történet-, társadalom- és földrajztudományi kutatómunka áll Gálné Horváth Ildikó most megjelent kötete mögött" - jelentette ki a Hódmezővásárhely környéki tanyák és tanyaközpontok a tér és idő összefüggésében című könyv keddi bemutatóján Miklós Péter.

Az eseménynek helyet adó, hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője kiemelte, hogy a munkában feldolgozott kérdőíves kutatás eredményeit, amely a tanyavilágnak nemcsak a jelenére, de részben a jövőjére is rávilágít.

 

A beszélgetést vezető Árva László, a Németh László Gimnázium és Általános iskola igazgatója hangsúlyozta: a szerző – aki tagja a gimnázium tantestületének – megjelent munkájával nemcsak mint családanya és az iskola pedagógusa, hanem mint tudományos kutató is bizonyította rátermettségét.

 

A tanyavilág történetét számos munkájában feldolgozó Szenti Tibor néprajzi író emlékeztetett: néhány éve a hódmezővásárhelyi önkormányzat felmérése szerint a valaha több ezer vásárhelyi tanyából mindössze néhány száz maradt meg, azok egy jelentős részét azonban már nem is lakják, hobbitanyaként használják, vagy csak romosan állnak, s várnak az enyészet végítéletére.

 

Gálné Horváth Ildikó kifejtette: a huszonegyedik században a tanyák létét meghatározó kérdés, hogy föl tudják-e venni a kor tempóját és megkapják-e az ehhez szükséges segítséget. A szerző a kötetben a tanyák továbbélési három formáját mutatja be: az önálló tanyák, a huszadik század második felében kreált tanyaközpontok és a Kishomokon megfigyelhető, dinamikusan alakuló és városiasodó településforma létezését és továbbélésének lehetőségeit.

 

A szerző az ötvenes évek a tanyavilágot ellehetetlenítő és a tanyaközpontokat kialakító tevékenységéről elmondta: megbontották a településforma létezését biztosító természeti, gazdasági, társadalmi és infrastrukturális feltételek addigi egyensúlyát, az akkor létrehozott tanyaközpontok társadalma mára átalakult és eredményes továbbélése csak akkor biztosított, ha ezeken a területek is elérhetővé válnak a városban élők számára adott lehetőségek.

 

A kutatás fontos területe volt Új-Kishomok kialakulása és formálódása az egykori gyümölcsösökből és hobbikertekből Hódmezővásárhely legújabb belterületi városrészévé. A szerző elmondta: a szeme láttára történt ez a változás, amely során egyre többen téliesítették az eredetileg hétvégi háznak épített ingatlant, s választották lakhelyül Kishomokot, amelyet 2013 óta Hódmezővásárhely belterületeként tartanak számon.

 

Gálné Horváth Ildikó megköszönte a három éve a Pécsi Tudományegyetemen megvédett földtudományi doktori értekezését tartalmazó kötet létrejöttét segítők munkáját, majd a Czirbusz Piroska Emlékére a Hódmezővásárhelyi Művészetekért Közalapítvány támogatásával a budapesti ÉK Egyesület gondozásában könyv számos példányát dedikálta a könyvbemutatóra érkezett érdeklődőknek.

 

 

Olvassa el ezt is!

Tömegsírt találtak Kopáncsnál

Tömegsírt találtak Kopáncsnál

A rétegtani nyomok alapján megállapítható, az emberi maradványok az oszlás különböző fázisaiban egy időben lettek eltemetve. 
Kiírták a Vásárhely-Szeged tram train tendert

Kiírták a Vásárhely-Szeged tram train tendert

Június 27-től a két város közötti vonalszakasz nagyvasúti munkák tervezési és kivitelezési feladatainak ellátására lehet pályázni.
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
Választás 2024 - Grezsa István

Választás 2024 - Grezsa István

Április 11-én délután Hódmezővásárhelyen bejelentették, hogy Grezsa István indul a Fidesz-KDNP színeiben polgármesterjelöltként.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.