Kultúra, oktatásHézső Ferenc tárlatvezetésével búcsúzott az Őszi Tárlat

2018. december 2., vasárnap
 

A Munkácsy-díjas festőművész a tárlatvezetésén beszélt az alkotók és alkotásaik egymásra hatásáról, és arról hogy a gazdaság és a társadalom változásai tetten érhetőek.

 

 

 

 

 

 

 

"A jubileumi hatvanöt évével már statisztikai szempontból időskorba lépett a Vásárhelyi Őszi Tárlat" mondta  a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy egy folyamatosan megújuló, a kortárs képzőművészeti trendekkel lépést tartó kiállításról van szó.

A napokban elbontásra kerülő tárlat mind a látogatók, mind a szakma irányából elismerést vívott ki, bizonyítva, hogy Hódmezővásárhelynek minden ősszel helye van a kortárs képzőművészeti színtéren, hiszen a már komoly pályát maguk mögött tudó művészek és a fiatal alkotók egyaránt szép számmal adtak be műveket és érdemeltek ki díjakat, mindez igazolja, hogy a hatvanötödik tárlat a fiatalság dinamizmusával köszön el.

 

"Gyermekkorom óta figyelemmel kísértem a Vásárhelyi Őszi Tárlatokat" mondta el az idei kiállítás záró tárlatvezetésén a most nyolcvanéves Hézső Ferenc, Munkácsy-díjas festőművész, aki 1961 óta rendszeres résztvevője a képzőművészeti seregszemlének. S aki ilyen hosszúidőn át részt vesz a tárlaton, annak felelőssége, hogy évről évre új szándék, gondolat, érzelmi többlet kerüljön a terem falára.

"A hatvanöt év tárlataira visszatekintve láthatóak a gazdaság és a társadalom változásai – fogalmazott a tárlatvezetésen a művész, hozzátéve, hogy ma nem egyszerű feladat alkotónak lenni. Mint ahogy a camera obscura megjelenése hatással volt a művészetre, úgy a mai mobiltelefonok fényképezőgépei és az eszközök alkalmazásai a valóság ábrázolásán túlmutató utakat irányoznak elő az alkotóknak, s közben a modern lakáskultúra egyre kevesebb területet ad a műtárgyak elhelyezésére," tette hozzá Hézső Ferenc.

 

A festőművész tárlatvezetését a Tornyai-plakettet idén elnyert Ámmer Gergő alkotásaival kezdte, aki naturális eszközeivel és a gipsz nyers színével súlyt adott műveinek. Az alkotások között Hézső Ferenc szólt Németh László munkáiról, aki az amerikai expresszionizmus módszerét alkalmazva a földre fektetett vászonra juttatja az olajfestéket és Kaliczka Patrícia képeiről, akinek alkotásain több történet egymásra csúsztatva lép egymással kommunikációba, miközben Magén István festményeihez a számgépes képszerkesztés ad mintát.

 

Hézső Ferenc beszélt két saját alkotásáról is. A turisták a csomorkányi templomromnál című kép annak kettősségére mutat rá, hogy a szakrális jelentőséggel bíró és múltunkat jelentő templomrom hogyan válik látványossággá a szabadidejüket töltő kirándulók számára, míg a Tüntetők című festmény a ma gyakran előforduló demonstrációkról „szólva” bemutatja, hogy a résztvevők mind mást és mást akarnak, s igazán közük nincs is egymáshoz.

 

A kiállítás alkotásai a napokban visszakerülnek a művészekhez, de a művek láthatóak maradnak a tárlat katalógusában, s a múzeum munkatársai megkezdik a felkészülést a jövő évi tárlatra.

 

Az Alföldi Galériában új tárlat december 6-án, csütörtökön nyílik a XXII. Hódmezővásárhelyi Kerámia Szimpózium beszámoló kiállításával.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Ha a vásárhelyieken múlik, a siker biztosra vehető

Ha a vásárhelyieken múlik, a siker biztosra vehető

A 660 eredeti recepttel a 380 oldalas könyv tévedhetetlen ajándék lehet a vásárhelyi jellegzetes konyhát, a népi ínyencségeket kedvelők körében.
Fókuszban az 1900-as évek Hódmezővásárhelye

Fókuszban az 1900-as évek Hódmezővásárhelye

Az Emlékpontban rendezte meg helytörténeti konferenciáját a Szeremlei Társaság. A Hódmezővásárhelyhez kapcsolódó kutatásaik új eredményeit mutatták be. Képekkel.
Választás 2024 - Grezsa István

Választás 2024 - Grezsa István

Április 11-én délután Hódmezővásárhelyen bejelentették, hogy Grezsa István indul a Fidesz-KDNP színeiben polgármesterjelöltként.
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.