Kultúra, oktatásHetven éve épült ki Rákosi rendszere

2018. június 13., szerda
 

A „fordulat éve", avagy kommunista hatalomátvétel Magyarországon, 1948 címmel rendezett konferenciát kedden a hódmezővásárhelyi Emlékpont.

 

 

 

 

 

 

Hetven éve ezekben a napokban érkezett fontos állomásához a kommunista diktatúra kiépítése – mondta el megnyitójában Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója.

 

 

Ezekben a napokban államosították az egyházi iskolákat, s számolták fel a politikai pluralizmust, hiszen a polgári ellenzéki pártoknak ekkorra már jórészt be kellett fejezniük a működést, míg a baloldali alternatívát nyújtó Szociáldemokrata Pártot egyesülésre kényszerítették a Magyar Kommunista Párttal – idézte fel Miklós Péter. A történész hozzátette: a konferencia címében olvasható „a fordulat éve" kifejezés Rákositól származik, aki nem a diktatúra kiépítését, hanem az úgynevezett „népi demokratikus forradalom" győzelmét értette alatta, azonban ez szovjet típusú – és a szovjet megszállók támogatásával kiépített – kommunista diktatúra volt.

 

Tóth Eszter Zsófia, a VERITAS Történetkutató Intézet főmunkatársa a Kossuth-díjjal kitüntetett munkásnő, Ambrus Teréz történetét mutatta be. A Csepeli Vas- és Fémművek dolgozója százhetven százalékos teljesítményéért kapta 1948-ban a magas kitüntetést, amellyel akkor igen magas, húszezer forintos pénzjutalom is járt. Az elismerést az Országházban vette át a három műszakban dolgozó Ambrus Teréz, akit ott olyan déligyümölcsökkel kínáltak, amelyet még életében nem is látott, ráadásul még Rákosival is beszélgethetett. A rivaldafénybe került munkásnőről a sajtó is megemlékezett, még a Magyar Rendőr hasábjain is megírták, hogy a rendőr egyesület dísztagjává választotta az asszonyt. Az elismerésért cserében az állam lojalitást várt el, elsősorban nyilatkozatok formájában, amelyek során Ambrus Teréz megerősítette: itt egy lehetőségekkel teli, új világ bontogatja szárnyait. A munkásnő végül nem „csinált karriert", s bár a jutalomból szőrmebundát is vásárolt, élte tovább a munkások életét.

 

Palasik Mária, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának osztályvezetője Tildy Zoltán köztársasági elnök tragédiájáról tartott előadásában felidézte: a kisgazda politikus példaképe, Bethlen Gábor nyomdokain akart haladni és a „két pogány közt egy hazáért" útját járva menten a magyar demokráciát. Rákosiék szalámitaktikájának kisgazda politikustársaival együtt Tildy is áldozatául esett. A politikus vejét, Csornoky Viktort államellenes összeesküvéssel vádolták meg, majd egy koncepciós pert követően kivégezték, így Tildy Zoltán lemondásra kényszerült, házi őrizetbe került, ahonnan csak 1956 májusában szabadult.

 

Balogh Margit, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa az egyházpolitika terén bekövetkezett változásokat összegezve elmondta: a szovjet rendszer kiépítése során az egyházakat földterületeiktől megfosztva igyekeztek gazdaságilag ellehetetleníteni, míg közéleti aktivitásukat, a könyvkiadás lehetőségeiket és egyesületeik munkáját korlátozták, s ebben az évben következett be a felekezetek által fenntartott iskolák, kórházak és árvaházak államosítása is.

 

Képiró Ágnes, az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktorandusza előadásában a Galyasi Miklós alapította Tornyai Társaság tevékenységére fókuszált. A hódmezővásárhelyi civil szervezet folyóiratot adott ki, kiállításokat és ismeretterjesztő rendezvényeket szervezett nemcsak a városban, hanem a környező tanyavilágban is, azonban 1948-ban a civil szervezeteket korlátozó intézkedések miatt be kellett szüntetnie működését.

 

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Országos Gyermek Terápiás Lovas Fesztivál Vásárhelyen

Országos Gyermek Terápiás Lovas Fesztivál Vásárhelyen

Ezek az okos és kezes négylábúak az intézménybe járó óvodások és iskolások nagyszerű segítsége. Sokszor a lovak egyfajta kapcsot jelentenek az ő világuk és a miénk között.
Juniális hangulat a vásárhelyi laktanyában

Juniális hangulat a vásárhelyi laktanyában

Közel ezer látogatót fogadott a június 8-án megrendezett nyílt napján a hódmezővásárhelyi laktanya. Egymást érték a programok a szikrázó napsütésben. Képekkel.
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
A szezon meccsének is beillő találkozó volt

A szezon meccsének is beillő találkozó volt

Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.