BulvárHatár-esetek

2015. június 21., vasárnap
 
Határ-esetek

„Twenty tickets to +Kandzsisza+” - ezt a mondatot nagyon gyakran lehet hallani manapság a szabadkai autóbusz-pályaudvaron, az MTI tudósítóját mégis meglepte kissé, amikor vasárnap jegyet akart vásárolni.

 

Fotó: Bielik István

 


A jegypénztáros elmondta: ők már nem lepődnek meg „semmin”, nap mint nap találkoznak közel-keleti és afrikai csoportokkal, akik Belgrádból érkeznek Szabadkára, ahonnan általában azonnal tovább is indulnak, a legtöbbször éppen a szerb-magyar határ közelében fekvő Magyarkanizsa felé.

 

A menekültek már tudnak arról, hogy a magyar kormány négy méter magas kerítéssel zárná le a határt. A Vajdaság Ma című hírportál tudósítójának a szíriai menekültek azt mondták, sem egy kerítés, sem egy fal nem akadályozhatja meg őket abban, hogy továbbmenjenek úti céljuk, Nyugat-Európa felé. „Mi mindenünket erre az útra tettük fel, nem állunk meg, míg célba nem érünk” - hangsúlyozták.

Magyarkanizsa önkormányzata a napi több száz oda érkező menekült miatt elkezdte fertőtleníteni a köztereket, és rendőri jóváhagyással létrehoztak egy polgári járőrszolgálatot is. A járőrök a szabadkai Pannon RTV információi szerint a jövő héttől napi 24 órában felügyelik majd a település köztereit, és megakadályozzák, hogy a menekültek a lépcsőházakban és a lakóházak udvarain telepedjenek le. Lackó Róbert, a községi képviselő-testület elnöke azt reméli, ezzel növelhetik az ott élők biztonságérzetét.

Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter szerint a kerítés nem oldja meg a menekülthelyzetet, sőt még ronthat is azon. Elismerte ugyanakkor, hogy minden országnak joga van ahhoz, hogy úgy rendezze ezt a kérdést, ahogyan azt a legjobbnak véli.

A menekültek világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatóján a szerb politikus elmondta, hogy ebben az évben eddig több mint 28 ezren kértek menedéket Szerbiában, ami növekvő tendenciára utal, tavaly egész évben ugyanis 16 és félezer volt a menekültkérelmek száma, míg 2013-ban ötezren, 2008-ban pedig csak 77-en kértek menedéket a nyugat-balkáni országban. Idén a legtöbb menedékkérő Szíriából, Afganisztánból, Irakból, Szomáliából és Pakisztánból érkezett. Hozzátette: a menekültek nem akarnak Szerbiában maradni, és illegálisan igyekeznek átjutni a zöldhatáron.

Az idén eddig hétezer olyan bevándorlót tartóztattak le a szerbiai határrendészet illetékesei, akik illegálisan akartak Magyarországra jutni – közölte Predrag Sarac, a szabadkai regionális határrendészeti központ vezetője.

Egyes feltételezések szerint amennyiben felépül a négy méter magas és 175 kilométer hosszú kerítés a magyar-szerb határon, akkor a menekültáradat Horvátország vagy Románia felé felerősödik majd, a migránsok ugyanis a kerítés megkerülésével igyekezhetnek az Európai Unióba jutni. Egyelőre azonban nem tapasztalható illegális mozgás a szerb-román határon – számolt be róla a Pannon RTV.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Kérdések és válaszok az allergiáról

Kérdések és válaszok az allergiáról

Hazánkban a lakosság 20-25 százaléka légúti allergiás, köztük is magas azok száma, akiknél a parlagfű és a fűpollen okoz tüneteket.
Bethlenesek Erdélyben

Bethlenesek Erdélyben

A Bethlen a program indulása óta minden évben pályázott, és nyert is. Idén három osztály utazott Erdélybe. Közülük kettő Nagyenyedre, míg a harmadik Sepsiszentgyörgyre.

Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Januárban döntöttek, hogy közbeszerzési eljárást írnak ki a szolgáltatás ellátására, valami miatt csak március 19-én tették közzé, kéthetes beadási határidővel.
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.