SportHárom újabb név a dicsőségtáblán

2016. február 29., hétfő
 
Három újabb név a dicsőségtáblán

Február 27-én Hódmezővásárhely városvezetése ebben az évben is kitüntette azokat a személyeket, akik 2015-ben bizonyították rátermettségüket és felkészültségüket mind a tanteremben, mint a sportpályákon. Szintén elismerésben részesültek a város sportéletében sikeresen tevékenykedő tanárok, edzők, sportvezetők.

 

 

Fotó: VH

 

 

Hagyományosan idén is újabb nevek kerültek a Hódtói Sportcsarnokban lévő dicsőségtáblára, amelyen Hódmezővásárhely sportéletében legjelentősebb szerepet betöltő sportolók, sportvezetők, edzők nevei vannak. Az "Akikre büszkék vagyunk" táblára idén három sportember neve került fel.

 

Dr. Bánki Horváth Béla Orosházán 1920-ban született úszó, vízilabdázó tornásznak készült, azonban az élet úgy hozta, hogy az úszásban tudott kiteljesedni. A vásárhelyi vízilabdasport megteremtésében és megerősödésében játékosként, illetve edzőként is jelentős érdemei vannak. Úszásban Magyarország legidősebb világbajnoka és világcsúcstartója. Szenior úszóként sokszoros világbajnoki és Európa-bajnoki aranyérmesnek mondhatja magát.

 

Kanász Lajos 1933-ban született Hódmezővásárhelyen. Testnevelőként, labdarúgóként és kézilabda szakedzőként is beírta magát a helyi sport aranykönyvébe. A vásárhelyi sport legendás alakja, akit labdarúgóként ismert meg a sportszerető publikum. Kiváló játékos volt. Testnevelőként több ezer diákkal szerettette meg a sportot, számos tanítványa ért el kiemelkedő eredményeket különböző sportágakban. Kézilabda edzőként jelentős érdemeket szerzett a sportág helyi fejlődésében.

 

Bán Sándor 1941-ben született. A hódmezővásárhelyi sportember atlétikában, túrázásban, tájékozódási futásban kimagasló eredményeket ért el. Edzőként számos országos bajnok tájfutót készített fel. Közel hat évtizeden át sportolóként, edzőként és sportvezetőként beírta nevét városunk sporttörténetének aranykönyvébe. Élete végéig aktív versenyző volt.

Életének 75. évében rövid súlyos betegség után tavaly december 6-án elhunyt. Halálával óriási űrt hagyott maga mögött a vásárhelyi sportéletben.

 

Olvassa el ezt is!

Városi sportdíjak

Városi sportdíjak

Február 27-én Hódmezővásárhely városvezetése kitüntette azokat a személyeket, akik 2015-ben bizonyították rátermettségüket és felkészültségüket a sportban, a tanulásban. Teljes névsor! 
Most még játék az iskola

Most még játék az iskola

Két napon át együtt játszottak a leendő elsősök a negyedikesekkel a Liszt Ferenc általánosban. Március 2-án énekversenyre, 8-tól zenei meghallgatásra várják a nagycsoportosokat
Szívvel-lélekkel harcoltak minden labdáért és pontért

Szívvel-lélekkel harcoltak minden labdáért és pontért

Hihetetlen fordítással nyert a közvetlen rivális Nagykőrös otthonában szombat este a Vásárhelyi Kosársuli.
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.