GazdaságHarmóniában a külcsín és a belbecs

2016. július 15., péntek
 
Harmóniában a külcsín és a belbecs

Az egyik gyermeküktől kapott karácsonyi ajándéknak szánt desszertsablon indította be a hódmezővásárhelyi Fonay házaspár fantáziáját, amelynek eredménye egy sor valódi édesség-különlegesség lett. Megalkották ugyanis saját recept-elképzeléseik alapján a Vásárhelyi Csokoládét.

 

 

 

 

Az elnevezés nem a „vásárhelyi fílinget” hanem a lakóhelyhez, a városhoz tartozást, a lokálpatriotizmust jelzi. Nem is lehetnének „vásárhelyiek” az általuk készített bonbonok, hiszen a tradicionális alapanyagok nagy része külföldi.

„Az igazán minőségi csokoládé belga, a 60 százalékon felüli kakaótartalma, a kakaóvaj, a belőle készült bonbon fényes felülete mellett, az ízvilága is egyedien különleges”- avat be a „minőség” szó pontos meghatározásába Fonay Tibor, aki feleségével négy éve vágott bele a - trendi kifejezéssel ’startup’ - vállalkozásba.

 

Az életkor nem számít, ugyanis a középkorú házaspár fiatalos lendülettel kezdte az innovatív mikrovállalkozását, amelynek első lépéseként Fonayné Edit elvégzett egy csokoládé készítési kurzust a Goodwill National nevű cégnél. A másik elnevezése szerinti Csokoládé Akadémián tanultakra építették fel mára azokat a ízeket, amelyek ha lassan is, de biztosan elindultak a siker útján.

„Nagy öröm számomra, hogy az ismeretségeink, illetve a facebook oldalunk hatására Erdélybe, Argentínába, Dél Afrikába is vittek már Vásárhelyi Csokoládét”- mondja büszkén Fonay Tiborné.

„Nem reklámozzuk, nincs üzletünk, a marketing sem az erősségünk, de nem is a tömegtermelésről szól a vállalkozás. Ezek a bonbonok kényesek, kockázatos lenne a bolti árusításuk, mert esetleg a minőség rovására menne”- teszi hozzá Fonay Tibor.

 

A vásárlók a magányszemélyeken kívül, a vállalkozások, cégek köréből kerülnek ki, amelyek valamilyen helyi jellegzetességgel szeretnének reprezentálni. Ennek a Vásárhelyi Csokoládé maximálisan eleget is tesz, mert ’a belbecs és a külcsín’ tökéletes harmóniában van. Egy vásárhelyi dizájnstúdió és egy nyomda segítségével a vásárhelyi hímzés egy jellegzetes motívuma díszíti a dobozokat, elegánsan visszafogott mértékben.

 

A bennük lévő bonbonokat és táblás csokoládékat viszont már nem a visszafogottság jellemzi, ugyanis minden egyes darab valódi ízorgia, amit elsősorban a töltelékek egyedi összeállításával érnek el.

„Jellemzően meghatározóak nálunk a gyümölcsízek, amelyek a nagyon jó minőségű kizárólag valódi - nagyrészt francia - gyümölcsalapanyaguk miatt megőrzik aromájukat”- halljuk Fonay Tibortól.

 

És ha már az aromát említette, meg kell jegyezni, hogy újabb innovációként nemrég belekezdtek a kézműves szappanok készítésébe. Pálma-, oliva-, napraforgó olaj és kókuszzsír alapú, gyógynövényekkel különleges illat összeállítású Vásárhelyi Szappan csomagolását szintén a vásárhelyi hímzés motívuma díszíti.            

 
 
Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Krónika ecsettel

Krónika ecsettel

Január 26-án ünnepli 81. születésnapját Hézső Ferenc, Munkácsy-díjas festőművész, a hódmezővásárhelyi képzőművészeti élet egyik meghatározó egyénisége.
Programok tavaszig Hódmezővásárhelyen

Programok tavaszig Hódmezővásárhelyen

A Tourinform Iroda segítségével a január végi, februári, márciusi és az áprilisi programokat szedtük csokorba a teljesség igénye nélkül.

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.