KözéletHangok és visszhangok balról

2014. augusztus 22., péntek
 
Hangok és visszhangok balról

Röviddel az MSZP-DK- Együtt Korszakváltók Pártja képviselőjelöltjeinek bemutatásának pénteki sajtótájékoztatója után, az ott elhangzottakat nehezményező közleményben reagált az Európai Baloldal - Munkáspárt 2006 sajtóirodája.

 

 


A ’Neoliberális antikommunizmus a Fidesz és a diktatúra szolgálatában’ című közleményükben azt írják, hogy az Európai Baloldal antidemokratikusnak és a Fidesz érdekeinek kiszolgálásának tartja a Demokratikus Koalíció hódmezővásárhelyi képviselőjének nyilatkozatát, amelyben ideológiai okokra hivatkozva kizárta az együttműködés lehetőségét az európai baloldali értékeket képviselő Európai Baloldal - Munkáspárt 2006 -al.

 

A Fidesz olyan neohorthysta diktatúrát épít, amellyel szemben a demokratikus köztársaság híveinek össze kell fogniuk, ahogy azt az antifasiszták tették 70 évvel ezelőtt. Ez a felismerés több helyen is lehetővé tette a legszélesebb ellenzéki együttműködést, így a hódmezővásárhelyi DK a haladás gátja és Lázár János pincsijének szerepébe szorult, olvasható a közleményben.

Meggyőződésünk, hogy a marxi alapokon szerveződő politika át fogja törni a kirekesztő és antiszociális szervezetek blokádját, és egész Európában meg tudjuk mutatni a válság megoldásának demokratikus és szociális alternatíváját.

Mi nem engedjük karanténba zárni Táncsics Mihály, Szabó Ervin, Ady Endre, József Attila szellemi örökségét - zárja közleményét az Európai Baloldal - Munkáspárt 2006.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Bemutatták a baloldali összefogás hódmezővásárhelyi képviselőjelöltjeit

 

Olvassa el ezt is!

Bemutatták a Jobbik hódmezővásárhelyi képviselőjelöltjeit

Bemutatták a Jobbik hódmezővásárhelyi képviselőjelöltjeit

Frissítve! Romló demográfiai adatok, elvándorlás, a sok importált szakember, a kiadó üzletek sokasága, lehangoló állapotok. Ezen is változtatna a Jobbik Hódmezővásárhelyen.
Bemutatták a Fidesz-KDNP hódmezővásárhelyi képviselőjelöltjeit

Bemutatták a Fidesz-KDNP hódmezővásárhelyi képviselőjelöltjeit

Van két új jelölt, nyolcan ismét indulnak az előző ciklusból, Havasi Katalin nem kíván indulni, a jövőben a hivatására akar koncentrálni.
Új bölcsőde épült Mindszenten

Új bölcsőde épült Mindszenten

A négy csoportszobás bölcsődét a település központjában a Városi Szolgáltató Kft. leromlott állapotú, átalakításra alkalmatlan épületei helyén építették fel.
Stars Of Hope siker az országos döntőben

Stars Of Hope siker az országos döntőben

Április 6-án Budapesten, az Erzsébet Ligeti Színházban rendezték meg a XXXIII. Országos Ifjúsági és Felnőtt Táncművészeti Fesztivál döntőjét.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.