Kék hírekHalálos családi vita Vásárhelyen

2018. szeptember 25., kedd
 
Halálos családi vita Vásárhelyen

Dulakodás során ököllel többször arcon ütötte apját egy 45 éves férfi Hódmezővásárhelyen. A sértett a kórházban belehalt sérüléseibe.

 

 

 


 

Egy családi vita szeptember 24-én 17 óra 30 perc körül tettlegességig fajult egy ingatlanban Hódmezővásárhelyen, a csúcsi városrészben.

Az apa egy nagyméretű, üstkavaró lapáttal fejbe ütötte fiát, aki ezt ököllel viszonozta. A két-három ütés erejétől az apa eszméletét vesztette. A férfit fejsérülésekkel a mentőszolgálat kórházba szállította, ahol csaknem egy óra múlva belehalt sérüléseibe.

 

A kiérkező rendőrök a helyszínen elfogták és előállították a 45 éves férfit. Ellene halált okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon. 

 

Gyanúsítotti kihallgatása során beismerte a bűncselekmény elkövetését. A nyomozók a férfit őrizetbe vették, majd az ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

 

 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Hatalmas tűz Földeák mellett

Hatalmas tűz Földeák mellett

Öt település - köztük Hódmezővásárhely - tűzoltóira volt szükség hogy az Igási út mellett, a gyújtogatás által okozott  tüzet.megfékezzék. Képekkel.
Idén is sikeresen pályázott a Városi Televízió

Idén is sikeresen pályázott a Városi Televízió

A Médiatanács szeptember 18-ai döntése értelmében az eljárás második fordulójában közel kétmilliót nyert a Városi Televízió.
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.