KözéletHadisírgondozás a Dilinka temetőben

2016. október 18., kedd
 
Hadisírgondozás a Dilinka temetőben

Mindenszentek napjához közeledve ismét sírgondozást rendez a Történelmi Vitézi Rend.

 

 

 

 

(Frissítve! A kedvezőtlen időjárás miatt okt. 29-re halasztották!)

Október 29-én délelőtt a hódmezővásárhelyi Dilinka temetőbe várják a szervezők a "segítő kezeket", hogy a holtak emléknapjára méltó állapotba kerülhessenek az újvárosi sírkertben nyugvó hősi halottak hantjai. Találkozó szombaton nyolc órakor a ravatalozónál; rossz idő esetén az akciót egy héttel később rendezik meg.

 

A Történelmi Vitézi Rend hódmezővásárhelyi tagjai és szimpatizánsiak ‑ kiegészülve közösségi szolgálatos középiskolásokkal ‑ minden évben legalább kétszer kivonulnak a város temetőibe katonasírokat gondozni. A sírkövek megtisztítását és a nyughelyek környezetének rendbetételét követően - Hazáért feliratú - nemzeti színű szalaggal dísztik fel a két világháború hősi halottainak fejfáit.

 

A szervezők várják mindazokat, akik tevékenyen kívánnak tenni a háborúkban elesettek emlékének ápolásáért. A munkához bárki csatlakozhat, a résztvevők kesztyűt hozzanak maguknak! Gyülekező szombaton 8 órakor a Dilinka temető ravatalozójánál. 

 

Olvassa el ezt is!

Szórólapokkal a rendszer ellen - 12 évre ítélték

Szórólapokkal a rendszer ellen - 12 évre ítélték

Rendhagyó történelemóra volt az Emlékpontban, egy csoport fiatalról akik emberi kiállásukkal mutattak példát arra, mit jelent az, hogy "a haza minden előtt." Képekkel!
Alkossunk együtt a Családi Napon!

Alkossunk együtt a Családi Napon!

Ismét itt a Tornyai János Múzeum meghívója az elmúlt évek egyik sikerprogramjára! Az Alföldi Galériában nagy rajzolásra várják a családokat.
12 mérkőzés 12 győzelem

12 mérkőzés 12 győzelem

Az Atomerőmű SE U23 elleni hazai bajnokival zárta az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszát a Vásárhelyi Kosársuli március 31-én este.
Választás 2024 - Grezsa István

Választás 2024 - Grezsa István

Április 11-én délután Hódmezővásárhelyen bejelentették, hogy Grezsa István indul a Fidesz-KDNP színeiben polgármesterjelöltként.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.