Kultúra, oktatásHadifogolyok sorsát ismerhették meg vásárhelyi diákok

2018. október 2., kedd
 

Ingyenes tárlatvezetéssel várta a hódmezővásárhelyi iskolákat az Emlékpont az Emberi sorsok Szibériától Szardíniáig. Hadifogoly magyarok a Nagy Háborúban című nemzetközi multimédiás kiállításon.

 

 

 

 

 

Az elmúlt héten hat iskolai csoport ismerte meg Margittai Gábor és Major Anita tárlatán keresztül a világ öt kontinensét megjárt magyar hadifoglyok történeteit.

Nagy Gyöngyi, az Emlékpont történésze az Eötvös József és a Gregus Máté Szakgimnázium, a Liszt Ferenc és a Szent István Általános Iskola egy-egy osztálya, valamint a Németh László Gimnázium, Általános Iskola két csoportja mellett a Szent István Általános Iskola történelem szakkör tagjainak mutatta be a tárlatot.

 

A diákok megnézhették azokat a dísztárgyakat, amelyeket a magyar hadifoglyok az orosz és az olasz hadifogolytáborokban készítettek a rendelkezésükre álló anyagokból, faragtak fából, vagy formáltak lőszer hüvelyekből, s láthatták a fogságból hazaküldött tábori levelezőlapokat is.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Nemzetközi hadgyakorlat vásárhelyi katonákkal

Nemzetközi hadgyakorlat vásárhelyi...

Vásárhelyi katonák is nagy számban vesznek részt a nemzetek közötti katonai...
Új tulajdonosok kezében a Rádió7

Új tulajdonosok kezében a Rádió7

A hódmezővásárhelyi központú, de kisteleki és makói frekvenciával is rendelkező adónak...
 

És ezt már olvasta?

Még hatékonyabb lesz a hulladékkezelés
Még hatékonyabb lesz a hulladékkezelés Hódmezővásárhely 1,1 milliárd forintot nyert a komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztésére, hat új jármű, konténerek, kukák kerülnek a városba.
 
Vásárhelyi iskolások nyerték az Államkincstár értékes pályázatát
Vásárhelyi iskolások nyerték az Államkincstár értékes pályázatát Félszáz videófilmet készítettek a fiatalok a pályázatra, és a legkülönbözőbb élethelyzetek alapján irányították rá a figyelmet a megtakarítások fontosságára.
 
Vásárhelyen is fokozott figyelem
Vásárhelyen is fokozott figyelem A strasbourgi terrortámadással magyarázzák, hogy Hódmezővásárhely belvárosában katonai rendészeti egységek járőröznek mostantól.
 
Idén is lesz Erzsébet utalvány
Idén is lesz Erzsébet utalvány December 12-től megkezdték a hódmezővásárhelyi idős polgárok Erzsébet-utalványainak a kiküldését. Több mint hatezren várhatják a postást.
 
A hagyomány folytatódik
A hagyomány folytatódik a Balogh Imsi Sportaréna előcsarnokában a szokásos precíz szervezés mellett vehették át az előre összeállított dobozokat a vásárhelyi közfoglalkoztatottak.
 
Klebelsberg Kuno feleségéről az Emlékpontban
Klebelsberg Kuno feleségéről az Emlékpontban A huszadik század nagyformátumú kultuszminisztere, gróf Klebelsberg Kuno felesége, Botka Sarolta életútját és tevékenységét mutatták be. Képekkel.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2018.49.hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2018.49.hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."