Kultúra, oktatásH-Faktor a Fekete Sasban

2016. szeptember 29., csütörtök
 

Az idén nyolcadik éve megrendezett HISZK-Faktor nevét a tévés X-Faktorról kapta, de mivel tavaly a három vásárhelyi szakképző iskola új nevén a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumhoz tartozik, lett belőle H-Faktor.

 

 

Fotók: VH

 


2014-ben 18, tavaly 20, idén már 26 produkció szereplői léphettek a Fekete Sas "világot jelentő deszkáira." A három vásárhelyi szakközépiskola vetélkedőjén idén is a zene volt a főszereplő, 12 énekszám, 7 táncszám, 5 hangszeres és egy színpadi produkció volt a műsorban.

 

Előtte 2 sztárvendég is fellépett, Kovács Éva, a Szegedi Nemzeti Színház művésznője, és Líbor Laura színésznő, énekesnő, aki a Corvin Mátyás Szakközépiskola diákja volt.

A rendezvény kinőtte a Szakképzési Centrum, és Hódmezővásárhely határait, mert idén voltak versenyzők Csongrád megyéből, a vajdasági Adáról, mi több, képzőművészeti alkotás kategóriába egy japán cserediák is benevezett, aki jelenleg a Makón, Návay Lajos Szakgimnázium és Szakközépiskolában tanul.

 

A 26 produkciót Pótári György, a városi fúvószenekar tagja, Földesi Gyula, tánc és illemtanár, Tóth Éva, a Cseresnyés Kollégium tanára, énektanár, és mindhárom hódmezővásárhelyi tagiskolából egy-egy diák zsűrizte.

 

Hangszeres kategória:

1. Screaming Melody (Hódmezővásárhelyi SZC Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája)

2. Papp Vanessza, Makán Noel

    (Hódmezővásárhelyi SZC Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája)

3. Urbán Dominik (Hódmezővásárhelyi SZC Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája)


Tánc kategória:

1. Pető Gabriella (Hódmezővásárhelyi SZC Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája)

     Balog Csaba (Németh László Gimnázium és Általános Iskola)

2. Imre Ákos (Hódmezővásárhelyi SZC Eötvös József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája)

     Oszwald Hanna (Németh László Gimnázium és Általános Iskola)

3. Generation

     Szűcs Fanni, Balázs Rebeka, Práger Katrin

     (Hódmezővásárhelyi SZC Návay Lajos Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája)


Különdíj:

Kankalin Néptáncegyüttes Kisgömböc csoportja (Hódmezővásárhely)


Ének kategória:

1. Bari Bianka (Hódmezővásárhelyi SZC Zsoldos Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája)

2. Rakonczai Dorina (Varga Tamás Általános Iskola, Hódmezővásárhely)

3. Rakonczai Dorina

     Meixner Lili, Mészáros Evelin

     (Varga Tamás Általános Iskola, Hódmezővásárhely)


Különdíj:

Bartucz Éva (Műszaki Iskola, Ada)

Busi Petra (Hódmezővásárhelyi SZC Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája)

Jáger Cintia (Hódmezővásárhelyi SZC Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája)

Magda Nikolett (Hódmezővásárhelyi SZC Návay Lajos Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája)


Képzőművészet kategória:

1. Sós Tamara (Hódmezővásárhelyi SZC Eötvös József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája)

2. Ács Dominik (Hódmezővásárhelyi SZC Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája)

3. Trieb Szilvia (Hódmezővásárhelyi SZC Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája)


Különdíj:

Tozawa Fumitaka (Hódmezővásárhelyi SZC Návay Lajos Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája)


Képzőművészet, általános iskolás kategória:

1. Gáspár Eszter (Kertvárosi Katolikus Általános Iskola)

2. Gulyás Szabó Nikolett (Kertvárosi Katolikus Általános Iskola)

3. Hadik Anett (Cseh Károly Általános Iskola, Ada)

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Szakmák diákszemmel

Szakmák diákszemmel

November közepéig tartó üzemlátogatási programsorozatot indítottak általános és középiskolás diákoknak. Idén is lesznek pályaválasztási napok Szegeden.
A szándékosság sem kizárt

A szándékosság sem kizárt

Szeptember 28-án két tűzeset adott munkát a hódmezővásárhelyi tűzoltóknak. A Püspök utcában családi ház, a Lévai utcában melléképület égett. Képekkel!
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 

És ezt már olvasta?

Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.