SportGyőzelem Csorvás ellen

2018. november 13., kedd
 
Győzelem Csorvás ellen

A HLKC a dobogó 3. helyén álló Csorvást fogadta szombaton az NBII 7. fordulójában, a két csapat tabellán elfoglalt helye és aktuális formája igazi rangadót ígért.

 

 

 

 

 


Szerencsére nem így lett… A vásárhelyiek nagyon elkapták ugyanis a meccs elejét, amivel állva hagyták a vendégcsapatot. Védelmük szilárdan állt a lábán, a kapuban pedig Ádász bravúrt-bravúrra halmozott, így a szemmel láthatóan tanácstalan csorvásiak első góljára a 13. percig kellett várni.

Ezalatt viszont a HLKC már 7-et termelt. Félő volt, hogy a kitűnő kezdés után csökken a koncentráció, a lányok és Dankó Ervin vezetőedző azonban mindent elkövetett ez ellen, így a félidőben 8 volt az előnyük (16-8).


A második játékrészben tovább nőtt a két csapat között a különbség. Hátul egy-két átlövést leszámítva továbbra is jól szűrtek, a kapuban pedig az Ádász Diát váltó Áncsán folytatta “kolléganője” jó teljesítményét. A masszív védekezésből indulva többször is gyors indításokkal mattolták a vendégcsapatot, a kispadról beszálló játékosaik vezérletével 10-12 gólos előnnyel érkeztek a meccs hajrájára. Az utolsó 8-10 percben Szabó, Horváth, majd Klemm is többször betalált a rendezetlen védelem ellen, így a meccs vége igazi jutalomjátékot hozott a szép számú közönség előtt.

Jó hangulatú mérkőzésen, a Blue Front hathatós és kitartó támogatásával nem várt nagy arányú győzelmet aratott a HLKC a jó erőkből álló Csorvás ellen, így továbbra is hibátlan mérleggel állnak a tabella második helyén 14 ponttal, a már lejátszott mérkőzésének köszönhetően vezető Gyula mögött.

 

 

Hódmezővásárhelyi LKC – Csorvási SK 31-17 (16-8)


NBII női felnőtt bajnokság – 7. forduló
Balogh Imsi spcs. – 180 néző

 

Játékvezetők: Herceg Udo Miltiádész, Piller Tamás
Versenybíró: Csorba László
 

 

HLKC: Ádász – Török 2, Nagy 7, Lukács 4, Szabó 3, Bálint 2, Székesi 1, Cs: Áncsán (k), Horváth 4, Blaskovics 3, Kandó 1, Balogh 2, Klemm 2, Kovács, Becsei

 

Dankó Ervin: “Az első 15 percben eldőlt a meccs. Jól védekeztünk és könnyű gólokat szereztünk. A csapat a legszebb arcát mutatta. Bravó lányok!”

 

A bajnokság következő fordulójában a listavezető Gyula otthonába látogatunk, a mérkőzés 18.00 órakor kezdődik a Prohászka Zsolt Városi Sportcsarnokban (Gyula, Ajtóssy A. u. 2-10.)

 
 
Forrás: HLKC
VH
 

Olvassa el ezt is!

Tormay Cécile-ről az Emlékpontban

Tormay Cécile-ről az Emlékpontban

Asszonyok a Horthy-korszakban című programsorozat előadásán a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége alapítójának életéről és tevékenységéről tartottak előadást. Képekkel.
Érmes sikerek Olaszországban

Érmes sikerek Olaszországban

A Hód Fitness SE. sportolói is ott voltak Európa egyik legrangosabb megmérettetésén és mint évek óta, most is bizonyították hazai és nemzetközi hírnevüket. Eredményekkel és képekkel.
A Föld kis vásárhelyi bajnokai

A Föld kis vásárhelyi bajnokai

Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.