SportGyors, agresszív játékra lesz szükség

2017. szeptember 6., szerda
 
Gyors, agresszív játékra lesz szükség

Szeptember 15-én, az MTK Törökbálint otthonában kezdi a szezont a Vásárhelyi Kosársuli az NBI B csoport elit ligájában. Az átalakult bajnokságban már nem lesznek könnyűnek mondható ütközetek, így a csapat szakmai vezetőinek igencsak fel van adva a lecke.

Hét kérdés, hét válasz. Interjú Utasi Gábor vezetőedzővel.

 

 

 

 


 

Ha jól tudom már régóta dolgoznak, és megvoltak az első erőpróbák is…


Augusztus elején kezdtük a felkészülést, gyakorlatilag a végleges kerettel. Keményen dolgoztunk az edzéseken, próbáltam belesűríteni az esti edzésekbe a fizikai és taktikai részeket is, ami nem volt egyszerű. Túl vagyunk 4 edzőmeccsen, melyek közül az első, Nagykőrös elleni találkozó nagyon tanulságos volt, mert megmutatta hol vannak hiányosságaink. Szintén Nagykőrösön játszottunk a cseh Komeriz csapatával. Itt inkább az önbizalom szerzésre volt lehetősége mindenkinek, nem volt egy súlycsoportban a két együttes. A múlt heti Baja és Vrbas elleni találkozón már a taktikai elemek gyakorlásán volt a hangsúly és mindkét találkozó jól szolgálta a felkészülést, ráadásul győztünk is.

 

Mennyire sikerült erősíteni, hogy látja az új játékosokat?

A tavalyi csapat egyben maradt (kivéve az év közben távozó Nemes Petit és Momir Genalt). Hozzájuk csatlakozott az ötös poszton bevethető Nemanja Gajic, aki remélhetőleg nagy segítség lesz a palánkok alatt, valamint Szarka Dávid és Bálint Erik, akik hármas-négyes poszton fognak játszani. A felnőtt keret tagjai lettek még az U20-ból felkerülő Domján Ferenc, Horváth Martin, Kun Gergő és Szabó Barnabás, de szintén a felnőtt csapattal készül az U18-as csapatunk erőssége, Szepesi Dominik is. Mindannyian szorgalmasan robotolnak és remélem segíteni tudnak a jó szereplésben.

 

Lehet-e tudni már a menetrendet?

Végleges sorsolást még nem láttam, de folyamatosan zajlanak az egyeztetések a meccs időpontokról. Az biztos, hogy szeptember 15-én kezdünk az MTK Törökbálint otthonában, és szeptember 27-én szerdán lesz az első hazai mérkőzés a MEAFC ellen a megújult Hódtói Sportcsarnokban.

 

Mennyire nehezíti meg a csapat dolgát, hogy többet kell majd utazni?

A nehézséget az jelenti igazán, hogy az idegenbeli mérkőzések jó része pénteken lesz és a csapatból többen is dolgoznak vagy iskolába járnak, így nekik/nekünk munka után kell utazni. A távolságok is nagyobbak lettek, de igazából a rájátszásokban eddig is nagyokat kellett utazni.

 

Mi jelenti idén a legnagyobb kihívást?

Számomra a legnagyobb kihívás, hogy Mócsai Milán távozásával "megörököltem" az országos bajnokságban 2. helyezést elérő u16-os csapatot. Nehéz lesz mindkét csapattal sikeresnek lenni, de szeretem a kihívásokat.

 

Milyennek képzeli el csapatátt, milyen játékot játszanak majd?

Igazából a csapat maradt, a játékstílusunk is marad. Gyors, agresszív kosárlabdát várok a fiúktól.

 

Hol látná legszívesebben a szezon végén a srácokat?

Legszívesebben a képzeletbeli dobogón, de a realitások talaján maradva, azt gondolom, hogy az új lebonyolításnak köszönhetően, ha a legjobb nyolcban végzünk, akkor elérjük a minimálisan kitűzött célt.

 
 
Forrás: Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Győzelemmel kezdtek a vásárhelyi lányok

Győzelemmel kezdtek a vásárhelyi lányok

Az elmúlt években mindig nagyon szoros mérkőzéseket játszott a két csapat egymás ellen, úgyhogy most is egy nagyon kiélezett volt a találkozó
Vásárhelyen is megkezdődött a béruniós aláírásgyűjtés

Vásárhelyen is megkezdődött a béruniós aláírásgyűjtés

Igazságos és szükséges, például azért, hogy megálljon a sok fiatal elvándorlása az országból. Hét országban egymillió aláírást kell összegyűjteni.
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Januárban döntöttek, hogy közbeszerzési eljárást írnak ki a szolgáltatás ellátására, valami miatt csak március 19-én tették közzé, kéthetes beadási határidővel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.