Kultúra, oktatásGolyóálló mellény és testzsír mérés

2014. június 12., csütörtök
 

Tucatnyi helyszín, majdnem ugyanennyi program és elfoglaltság, vagyis a bőség zavara fogadta az általános iskola felsőseit és a gimnazistákat június 11-én délelőtt, a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola, hagyományosnak számító Egészség- és Bűnmegelőzési Napján.

 

Fotók: Gaál Györgyi (VH)

 

 

Láthatóan valamennyi korosztály nagy élvezettel vetette bele magát az egészség- és bűnmegelőzési nap igazán színvonalas és idén is gazdag programjaiba.

A kisebb diákok az udvaron a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársainak asszisztálásával kerékpáros ügyességi versenyen vettek rész. A rendőrség más módon is jelen volt, mert a védőfelszereléseik mellett még a rabosítás egyes fázisait is kipróbálhatták a diákok.

 

Az igazából nagyobbaknak szánt és már hagyományosnak mondható egészségnapon ismét felvonult a prevenciós szűrési lehetőségek teljes skálája, amellyel éltek is a fiatalok, közülük is inkább a gimnazisták. Ismét népszerűnek látszott a testzsír és a vércukormérés. 

A sportcsarnok, nevéhez illően a mozgás népszerűsítésére volt hivatott. A délelőtt folyamán többek között a zumba rejtelmeibe is beavatták a diákokat. Igaz voltak félénkebbek, akik kisebb csoportokban figyelték a táncolókat és egy – egy bátortalan lépést és mozgást próbálgattak. Aki pedig kimozogta magát, annak kóstolóként egészséges alapanyagokból készült szendvics falatokat kínáltak. Mert hát az egészségmegőrzés nem jelenti a kulináris élvezetekről való lemondást.

 

Amire az egyik szakember azt mondta, az elmúlt évtizedekhez képest, rendkívüli módon híznak a gyerekek, ez pedig növeli a cukorbetegség, a szívproblémák kockázatát, ami a fiatalok életminőségére már korán rányomhatja a bélyegét. Azt is hozzátette, a gyerek az uzsonnapénzéből - ha kap - nem biztos hogy gyümölcsöt akar venni, de otthon sem biztos hogy ügyelnek, hogy mennyi szénhidrát van a napi kosztban, főként hogy mindezt a családi költségvetés nagyon is befolyásolja.

 

Így megmarad a kérdés, ha a tanárok, szakemberek mindent meg is tesznek a gyerekek egészséges életmódra neveléséért, kilépve az iskola kapuján vajon mennyire van lehetőség a tanultak szerint élni?  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Égett egy autó Vásárhelyen

Égett egy autó Vásárhelyen

A tulajdonos elmondása szerint, félórával azt megelőzően parkolt le. Személyi sérülés nem történt.
Újabb aranyéremmel a Kadett VB felé

Újabb aranyéremmel a Kadett VB felé

A magyar válogatott tagjaként, Berei Béla, a hódmezővásárhelyi Máté Taekwondo Sportegyesület versenyzője a Bratislava Openen remekelt.
Szabó Zsolt posztumusz díszpolgári címe

Szabó Zsolt posztumusz díszpolgári címe

A döntést a közgyűlés minden tagja támogatta, beleértve a kormánypárti képviselőket is. 
Kupa hétvége Vásárhelyen

Kupa hétvége Vásárhelyen

Február második hétvégéjén a Fülöp Mihály Magyar Kupa soron következő fordulóját rendezték a vásárhelyi Vívócentrumban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 8. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Stabil digitális alapok a hosszú távú fejlődéshez
Stabil digitális alapok a hosszú távú fejlődéshez Az AI-támogatott egyedi szoftverfejlesztés a fenntartható fejlődés egyik legbiztonságosabb útja. Olyan rendszert eredményez, amely a jövőbeni növekedés digitális alapjait.
 
A kollektív védelem megerősítése a cél
A kollektív védelem megerősítése a cél Előretolt nemzetközi harccsoport részeként olasz és horvát kontingens váltása érkezett a vásárhelyi laktanyába.
 
Wi-fi a Szabadság téren
Wi-fi a Szabadság téren Régi lakossági kívánság teljesült.
 
Vásárhelyi táncosok nagyszerű sikerei
Vásárhelyi táncosok nagyszerű sikerei Makón, a Hagymaházban rendezték meg a XXXV. Országos Táncművészeti Fesztivál regionális elődöntőjét,a melyen a Stars Of Hope Táncstúdió is versenyzett.
 
Nyolc jelölt a Csongrád 04-es számú egyéni választókerületben
Nyolc jelölt a Csongrád 04-es számú egyéni választókerületben Az ajánlóíveket február 21-én reggel 8 órától lehetett átvenni, és az aláírásgyűjtés folyamatosan zajlik március 6-áig.
 
Ismét a Klímanócskák...
Ismét a Klímanócskák... Az Iskolakertekért Alapítvány Iskolakert-fejlesztési Programjának élvonalában kettős győzelmet aratott a Klímanócskák program.