SportFőtáblán a Kosársuli kadettjei

2018. október 4., csütörtök
 
Főtáblán a Kosársuli kadettjei

Teljesítették a kitűzött célt Czibere Zoltán és Molnár Csaba 2003/04-es születésű tanítványai, akik a három pécsi győzelem után Szombathelyen is nyerni tudtak két meccset.

 

 

 

 

 

A házigazdák nagyobb játékereje előtt meg kellett ugyan hajolniuk, de emelt fővel és büszkén térhettek haza, hiszen ismét bejutottak az ország legjobb 16 csapata közé. Itt szinte csak "A" csoportos egyesületek és Kosárlabda Akadémiák u16-os együttesei fognak játszani. A sors különös fintora, hogy a három legeredményesebb/legjobb játékosát elvesztő Kosársuli simán feljutott a Főtáblára, míg a nagy múltú Budapesti Honvéd kiesett - pedig szakmai igazgatójuk dobogós helyezést várt az Országos Döntőn. Ebből nem lesz semmi, hiszen csak a Budapest bajnokságban folytathatják - hiába állt helyt kiválóan a Vásárhelyről átigazolt Dékány és Fulai...

 

Eredmények:

 

Vásárhelyi KS/A - Oroszlányi SE LIONS 71-45

Kosársuli: Buka 2, Ságodi 6, Knyur 7/3, Balogh 16/6, Filak (-), Megyesi 6, Németh 2, Kozma 4, Pánczèl 26, Szántó 2.
Czibere Zoltán edző: "Nehezen indult a találkozó számunkra,mert nem találtuk az OSE rendkívül szervezett játékának az ellenszerét. Azonban a negyed végére rendeztük a sorokat és folyamatosan növeltük előnyünket. A fèlidőre már 20 pontos fórral mentünk  (41-21). A második játékrészben tudtam forgatni a csapatot és mindenkinek lehetőséget adni,valamint kulcsembereinket pihentetni a második mérkőzésre."

 

Dávid Kornél KA - Vásárhelyi KS/A  86-99

Kosársuli: Buka(-) Ságodi 12/3, Knyur 8/3, Vojnics(-), Balogh 22, Filak 9/3, Megyesi 19, Németh 6, Kovács (-), Kozma 2, Pánczèl 16, Szántó 5.
Czibere Zoltán edző: "A második mérkőzésünk a Dávid Kornél Akadémia ellen gyakorlatilag a főtáblára jutásról döntött. Remekül kezdtük a mérkőzèst és gyorsan magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést - ennek köszönhetően 10 pont körüli előnyt építettünk ki magunknak. Amit a szünetre is tartani tudtunk (34-47). A második félidőben próbáltuk az előnyünket növelni, azonban a nagyon küzdő és rendkívül jól dobó Fehérvár csak 7-8 pont távolságban volt. Az utolsó negyedben nem remegett meg a kezünk és egy nagyon fizikális mérkőzésen megszereztük a második győzelmünket - ezzel az Országos főtáblára jutásunkat!!!"

 

Vásárhelyi KS A- Szombathely SI KA 49-83

Kosársuli: Buka (-), Ságodi 9, Knyur 2, Vojnics (-), Balogh 14, Filak 2, Megyesi 6, Németh 3, Kozma 8/6, Pánczèl 5, Szántó (-).
Czibere Zoltán edző: "A torna legerősebb csapatával játszottuk a harmadik mérkőzésünket. Az első negyedben jó védekezéssel kontrollálni tudtuk a játékot azonban a pontszerzéssel akadtak problémáink. Így is 15-12 és vezetéssel mentünk a második negyedre. Itt azonban már lankadt a figyelmünk és nagyon sok faultot ütöttünk (10). Ellenfelünk folyamatosan a büntető vonalon állhatott és meglepett tőlünk a szünetre (25-36). A második félidőben sajnos ugyanolyan gyengén dobtunk mint korábban, valamint kulcsembereinket fault problémáik miatt sokat ültek. A hazaiak ezt remekül kihasználva folyamatosan növelték előnyüket és sajnos nagy arányú vereséget szenvedünk!"

 

Ettől függetlenül nagyon büszke vagyok a srácokra,mert amit elterveztünk a hétvégére azt megvalósítottuk, és a főtáblán hasonlóan erős ellenfelekkel tudunk játszani és fejlődni tovább!

 

A Főtábla keleti csoportjában 14 meccsük lesz Pánczéléknak februárig - az első már most vasárnap 14.30-kor a Vasas Akadémia ellen Hódtóiban.

 

 
 
Forrás: Nagy Benjámin - Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Tram train - 2020. június

Tram train - 2020. június

Október 4-én reggel megkezdődött az algyői vasúti hídj kötelező próbaterhelése, miután megerősítették az épülő tram-train számára. Képekkel és videóval.
Nemzetközi hadgyakorlat vásárhelyi katonákkal

Nemzetközi hadgyakorlat vásárhelyi katonákkal

Vásárhelyi katonák is nagy számban vesznek részt a nemzetek közötti katonai együttműködését tökéletesítő a Bakonyban zajló gyakorlaton. Sok képpel.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 

És ezt már olvasta?

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.