Kultúra, oktatásFoltmozaik kiállítás és találkozó

2015. április 10., péntek
 
Foltmozaik kiállítás és találkozó

Nem is egy, hanem két sikeres patchwork szakkör működik Vásárhelyen. Az egyik a Tulipán Foltmozaik Klub, amely Kéryné Joó Sára vezetésével országos hírnévre is szert tett az évente rendezett Mártélyi kerítés tárlatával.

 

Fotó:VH

 

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ égisze alatt működő másik szakkör, a másfél évtizede alakult Margaréta Foltvarró Csoport, amelynek tagjai április 11-én, szombaton délelőtt 10 órakor nyíló kiállításon mutatják be alkotásaikat a BFMK-ban.

A kiállítást Ormos Zsuzsanna grafikus, rajztanár nyitja meg, az eseményen az Árendás Néptánc Együttes tagjai adnak műsort. A megnyitót követően "foltos találkozóra" várják a kézimunkázás iránt érdeklődőket, melyen a környező települések patchwork-ösei "cserélik egymással technikáikat".

 

A foltvarrás, foltmozaik és foltmunka készítés, melyeket összefoglalóan patchwork-nek neveznek, az egyik legősibb kézműves technika. A legenda szerint az első foltmozaik szőnyegeket Buddha készíttette, aki a szegény hívei által adományozott kis darab selymekből, foltocskákból varratott templomi szőnyeget.

A foltvarrás technikáját az ősidők óta gyakorolja az emberiség, igazi világhódító útjára a nyolcvanas években indult. Ekkor ismerkedett meg vele Pokomándy Zsuzsanna is, aki 2000-ben alapította meg a Margaréta Foltvarró-csoportot. A szakkör vezetőjének, aki a "foltok" mellett ikonfestéssel, csipkekészítéssel és tűzzománccal is foglalkozik, alkotásait az elmúlt években országos kézműves pályázatokon díjazták és számos elismerésben is részesült.

A foltmozaik kiállítás április 25-ig tekinthető meg a művelődési központ emeletén.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Foltonfoltok

 

Olvassa el ezt is!

Tavaszi zöldhulladék gyűjtés

Tavaszi zöldhulladék gyűjtés

Eddig is ingyen vitték el a zöldhulladékot, ezután is így lesz. Április 8-tól az A.S.A külön járattal szedi össze a zsákokat, nyesedéket. Viszont csúszik a szelektív program.
Félszáz vádlott a vásárhelyi ügyben

Félszáz vádlott a vásárhelyi ügyben

A Hódmezővásárhelyen praktizált ideg-elmegyógyász orvost (Dr. L.E.) és egy háziorvost (Dr. F.M.) jogosulatlan fogyatékossági támogatások igénylésével vádolnak.
Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

A kadétok nem csak a harcjárműveket nézhették meg, hanem bepillantást nyerhettek a vásárhelyi kadétok életébe, a hétköznapjaikba.
Választás 2024 - Grezsa István

Választás 2024 - Grezsa István

Április 11-én délután Hódmezővásárhelyen bejelentették, hogy Grezsa István indul a Fidesz-KDNP színeiben polgármesterjelöltként.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.