FélpercesFőhajtás a vértanúk emléke előtt

2018. október 7., vasárnap
 
Főhajtás a vértanúk emléke előtt

Október 6-án a 13 vértanú tábornok aradi vesztőhelyénél rótta le kegyeletét dr. Juhász Tünde, Csongrád megye kormánymegbízottja és Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke.

 

 

 

 

 

A nemzeti gyásznapon a megye vezető tisztségviselői a kivégzés helyínén felállított obeliszknél helyezték el az emlékezés virágait Csongrád megye képviseletében. Az emlékmű 1974. október 6-a óta a mártírok sírboltja is egyben: ekkor, a kivégzés 125. évfordulóján helyezték el a főtisztek Arad megyében fellelt hamvait kis koporsókban a gránitoszlop alatti mesterséges domb földjébe. A vesztőhely éppen ezért egyfajta zarándokhely is, a Kárpát-medence területéről sok százan látogatják minden évben.

 

 

Az aradi vértanúk kivégzésének napját 2001-ben nyilvánították nemzeti gyásznappá.

 

Olvassa el ezt is!

100 pont feletti Kosársuli győzelem

100 pont feletti Kosársuli győzelem

A közönség legnagyobb örömére Bálint Erik az utolsó másodpercekben beszórta a Kosársuli 101. pontját.  Nagyszerű diadallal zárult az első hazai találkozó.
Reneszánszát éli a rececsipke Vásárhelyen

Reneszánszát éli a rececsipke Vásárhelyen

A Németh László Városi Könyvtárban nyílt kiállításon a csipkekészítéshez kedvet kapott „tanítványok” több mint száz darabból álló kiállítása látható.
Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

A kadétok nem csak a harcjárműveket nézhették meg, hanem bepillantást nyerhettek a vásárhelyi kadétok életébe, a hétköznapjaikba.
Stars Of Hope siker az országos döntőben

Stars Of Hope siker az országos döntőben

Április 6-án Budapesten, az Erzsébet Ligeti Színházban rendezték meg a XXXIII. Országos Ifjúsági és Felnőtt Táncművészeti Fesztivál döntőjét.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.