Kultúra, oktatásFilatéliai napok Hódmezővásárhelyen

2015. április 17., péntek
 
Filatéliai napok Hódmezővásárhelyen

Első alkalommal rendeznek a hétvégén filatéliai napokat Hódmezővásárhelyen. Április 18-án és 19-én kicsiknek és nagyoknak, gyűjtőknek és lakosoknak szóló bélyegprogramokkal és előadásokkal várják a szervezők a Bessenyei Ferenc Művelődési Központba ellátogatókat.

 


 

Szombaton 9 órakor bélyegkiállítással indul a programsorozat: a gyerekeknek szórakoztató foglalkozással mutatják be a nagyvilágot az apró bélyegeken keresztül, délután közérthető filatéliai előadásokon ismerheti meg a hallgatóság a pengő korszak illetékjegyes váltóűrlapjait, a régészeti világörökségek bélyegkiadásait, valamint Kass János bélyegterveit.

Vasárnap egész nap tárlatvezetéseket tartanak a kiállításon és valamennyi betérőnek ajándékkal kedveskednek az Internetes Bélyeggyűjtő Klub tagjai.

 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi gyerekek nagy sikere Szegeden

Vásárhelyi gyerekek nagy sikere Szegeden

Április 15-én délután az Éneklő Ifjúság programban a Rókusi Általános Iskolában tartották a Csongrád Megyei Ének-zenei Tagozatos Iskolák Hangversenyét.
Jobb formában volt a rendőr

Jobb formában volt a rendőr

Vásárhelyen a Tóalj utcában megpróbált elfutni a lopással gyanúsított N. Richárd, de a rendőr utolérte.
A Föld kis vásárhelyi bajnokai

A Föld kis vásárhelyi bajnokai

Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.