FélpercesFenntarthatósági Témahét volt a Varga Tamás Általános Iskolában

2017. május 2., kedd
 
Fenntarthatósági Témahét volt a Varga Tamás Általános Iskolában

Aktív és örömteli programokkal színesítve zajlik a Fenntarthatósági Témahét a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskolában.

 

 

 

Tavaly áprilisban volt első alkalommal Fenntarthatóság-környezettudatosság Témahét a magyar iskolákban. A programsorozat sikere után az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásával a PontVelem Okos Program szervezésében az idei tanévben április 24-28. között rendeziték meg.

 

A Varga Tamás Iskolában hétfőn a föld és ég színeibe öltözve élőkép megalkotásával fejezték ki pedagógusok és diákok egyetértésüket a program létjogosultságával.

Kedden óriáskép készült: „Hagyd itt a kéznyomod” címmel. A plakát elkészítésében minden tanuló részt vett. Szerdán minden gyermek és kreatív szülő örömére hulladékokból készült divatbemutatót szerveztek, ahol a ruhákon kívül ötletes kiegészítőket is láthattak az érdeklődők.

Csütörtökön a Környezeti Információs Központtal együttműködve érdekes, interaktív előadásokon vehettek részt a diákok.

Pénteken, a témahét zárásaként természetes anyagokból készült közös alkotás az iskola udvarán.

Az Örökös Ökoiskola címmel rendelkező intézmény kiemelten kezeli a környezettudatos életmódra nevelés, a fenntartható fejlődés fontosságát. A programok szervezését, megvalósítását Fodor Adél tanítónő koordinálta.

 

Olvassa el ezt is!

Nyáron kezdik a pihenőpark építését

Nyáron kezdik a pihenőpark építését

A szavazatok száma alapján hozott döntés a laikus számára is érzékelhetően nem biztos, hogy a város lakosainak többségét reprezentálja.
A Hódiák SE aranyéremmel indította az atlétikai szabadtéri szezont

A Hódiák SE aranyéremmel indította az atlétikai szabadtéri szezont

Tiszaújvárosban rendezték április 29-én a XVII. Nemzetközi Atlétikai Versenyt – Atlétikai Magyar Liga versenyszámokkal.
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
A paléi szikes földtől és tanyától a miniszteri bársonyszékig

A paléi szikes földtől és tanyától a miniszteri bársonyszékig

Tanulmánykötet jelent meg a napokban Takács Ferenc egykori iparügyi miniszter, földművelésügyi államtitkár, szociáldemokrata politikus életútjáról.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!