Kultúra, oktatásFelvidéki magyar egyetemisták az Emlékpontban

2018. május 17., csütörtök
 
Felvidéki magyar egyetemisták az Emlékpontban

A komárnoi Selye János Egyetem Tanárképző Karának másodéves biológia szakos hallgatói keresték fel szerdán a hódmezővásárhelyi Emlékpontot.

 

 

 

 

 

 

 

A Makovecz-ösztöndíj keretében magyarországi látogatáson lévő csoport a Szegedi Tudományegyetemmel karöltve szervezte meg a közel húsz egyetemista terepgyakorlatát – mondta el a csoportot vezető Nagy Melinda dékánhelyettes.

 

Szlovákia egyik legfiatalabb felsőoktatási intézménye, a Selye János Egyetem magyar nyelven szervez képzést közel kétezer hallgatójának. A Makovecz-ösztöndíj a korábbi években csak egyéni terepgyakorlatok számára biztosított lehetőséget, ez az első év, hogy a kar valamennyi másodéves biológia szakos hallgatója együtt teljesítse a feladatot, mégpedig anyaországi helyszínen.

 

Az egyetem csoportja Szegeden felkereste a fűvészkertet és a vadasparkot, míg Hódmezővásárhely régiójában a mártélyi holtág területén tettek látogatást. A csoport látogatása csütörtökön Szerbiában, Szabadkán ér véget és útba ejtik a palicsi tavat is.

 

A program szervezésekor fontosnak tartotta az egyetem, hogy ne csak a természettel, hanem a térség történelmével is megismerkedjenek a hallgatók – indokolta a dékánhelyettes asszony az Emlékpontban történt látogatást, hozzátéve, hogy Hódmezővásárhely 1945 és 1990 közötti történetének számos eseménye hasonló módon történt meg a határ szlovákiai oldalán is.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Szezont zár a Kosársuli

Szezont zár a Kosársuli

A két győzelemig tartó, 13. helyért zajló párharc pénteki, harmadik mérkőzése az egész idényt zárja majd. A kék-sárgák győzni mennek a Dunántúlra.
Úszni tudnak, megegyezni nem

Úszni tudnak, megegyezni nem

Lemondott a  Hód-Úszó SE elnöke, és elnöksége. Ennek hírére Kenéz László a HSÚVC elnöke nyílt levélben fordult a sportolókhoz, illetve a közvéleményhez.
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Egy négytagú vásárhelyi banda éveken át kényszeríett prostitúcióra nőket. Egy kávézót is üzemeltetett. Egy idős férfit ház körüli munkákra kényszerítették.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!