Közélet„Falak nélküli” könyvtár

2010. szeptember 20., hétfő
 
„Falak nélküli” könyvtár
Többek között támogatást kaptak Hódmezővásárhely és Debrecen hadtörténetének kutatására, honlap fejlesztésre, valamint arra is, hogy a civilek számára vonzóbbá tegyék a könyvtári szolgáltatásokat.

Ötvenötmillió forintot nyert könyvtári szolgáltatás-fejlesztésre, valamint az élethosszig tartó tanulásban betöltött szerepének erősítésére az Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandárja. A nyertes pályázatból megvalósuló munkatervet szeptember 20-án délelőtt, Hódmezővásárhelyen, a Zrínyi Laktanyában mutatták be. Az Európai Uniótól, illetve az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, a magyar államtól nyert 55 millió 418 ezer forintos támogatást a dandár  debreceni, hódmezővásárhelyi és hajdúhadházi laktanyáinak könyvtárfejlesztését szolgálja.  A Bocskai István Lövészdandár, a társadalmi megújulás operatív program keretében, eredményesen pályázott az Európai Uniónál és a magyar államnál. Többek között támogatást kaptak Hódmezővásárhely és Debrecen hadtörténetének kutatására, honlap fejlesztésre, valamint arra is, hogy a civilek számára vonzóbbá tegyék a könyvtári szolgáltatásokat. Hódmezővásárhely helyőrségparancsnoka, Farkas Imre elmondta: a városi laktanyába települő zászlóaljak sok általános, és középiskolával kötöttek már eddig is együttműködési megállapodást. Mindez azért fontos, mert a honvédség a társadalom része és ilyen minőségében nemcsak munkaadóként, hanem a kulturális élet szereplőjeként is jelen kíván lenni a városban. 2011. december 31-ig kell majd a pályázatban kitűzött célokat megvalósítani.


 

Olvassa el ezt is!

Tűz volt a Nyár utcában

Tűz volt a Nyár utcában

Vásárhelyen a Nyár utcában tűz ütött ki egy 25 négyzetméteres épületben. A tűz a szomszédba is átterjedt.
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.
 
Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története
Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története Nagy feladat hárul a Hódmezővásárhelyi Levéltárra az agrárszakoktatás feldolgozásában. Képekkel.