Kék hírekEzt az ötletet sem vették be a pénzügyőrök

2011. június 30., csütörtök
 

A rutinos pénzügyőrök leszerelték a hátsó lökhárítót, mögötte, a gépkocsi padlólemeze alatt egy csempészethez speciálisan kialakított lemeztárcára lettek figyelmesek.

 

 

 

 

 

 

A tompai Határkirendeltségen jelentkezett belépésre tegnap egy magyar állampolgárságú férfi Kia Pregio 2.7D VAN típusú személygépjárművével.

 Az utas kérdésre elmondta, hogy bejelenteni való árut nem hozott magával.

 A pénzügyőrök a nyilatkozatot elfogadták, azonban a jármű tételes vizsgálata mellett döntöttek, melynek során a hátsó lökhárító leszerelésekor a gépkocsi padlólemeze alatt egy csempészethez speciálisan kialakított lemeztárcára lettek figyelmesek. A további „szerelést” követően a rejtekhelyről összesen 1096 doboz szerb adójegyes cigaretta került elő.

A megtalált cigarettát a magyar férfi magáénak vallotta.

 A Nemzeti Adó-és Vámhivatal munkatársai a több mint 1 millió forint értékű cigarettaszállítmányt lefoglalták, a magyar állampolgárságú férfi ellen a pénzügyi nyomozók csempészet bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást.

A bűntető eljárás mellett az adózatlan jövedéki termék birtoklása, illetőleg szállítása miatt a vámhatóság 803.510,- Ft. jövedéki bírságot szabott ki az utasnak.

 
 
Forrás: NAV
 

Olvassa el ezt is!

Kampánystart

Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Nagy feladat hárul a Hódmezővásárhelyi Levéltárra az agrárszakoktatás feldolgozásában. Képekkel.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 10. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...