Kultúra, oktatásEzren az Emlékpont és a Zsinagóga programjain

2017. június 25., vasárnap
 

A hódmezővásárhelyi Emlékpont tárlatvezetésekkel, míg az intézmény fenntartásában működő Zsinagóga és a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhely a zsidó kultúrához kapcsolódó programokkal várta a Múzeumok Éjszakáján a vendégeket. 

 

 

 

 

 

 

 

Az Emlékpont Kádár-huszárok és pártkatonák. Munkásőrök Hódmezővásárhelyen, 1957–1989 című időszaki kiállításán Zeman Ferenc, a közgyűjtemény történésze kalauzolta a látogatókat, akik közül a legtöbben az Emlékpont Hódmezővásárhely 1945 és 1990 közötti történelmét bemutató állandó kiállítását is megtekintették.

A Zsinagógába érkezőket a kertben felállított, a Biblia növényei című alkalmi kiállítás fogadta, ahol megtudhatták, hogy a mirha a szomáliai balzsamfa gyantája és nemcsak füstölőként, de borok ízesítésére is használták, míg a kihelyezett kömény növényekből palántát vihettek magukkal palántázó pohárban a látogatók. Almási Enikőtől, az Emlékpont munkatársától segítséget kaptak az érdeklődők, hogy egy mágnestáblára héber betűkkel felkerüljön a nevük, amellyel sokan szívesen készítettek szelfit.

Vanderstein Noémi, a zsidó vallástudományok doktora teltházas előadásainak hallgatói megismerhették a zsidó ünnepeket és a tradicionális zsidó társadalmak női szerepeit. Az előadó kiemelte: a zsidó nőknek is benne kellett élniük a hagyományban, és azt követniük kellett például a főzés, vagy az öltözködés során is.

A gasztronómia kiemelt szerepet kapott a Múzeumok Éjszakáján: maceszgombóclevessel és flódnival vendégelték meg a szervezők a Zsinagóga kertjébe ellátogatókat. Dr. Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője elmondta: a macesz, vagy pászka a kovásztalan kenyér, amelyből többek között gombócot készítenek a zsidó konyha hagyományai szerint, míg a flódni többrétegű sütemény, amelyben mák, lekvár és dió is egy-egy réteget képez.

Az estet a Sheket duó – Kosta Velcsev Dejanov és Préda-Kovács Zsolt – koncertje zárta, amely során a gitáron és klarinéton muzsikáló páros a hagyományos zsidó dallamokat mutatta be. 

 
 
VH-Emlékpont
 

Olvassa el ezt is!

Reformáció 500 - Úrvacsorás istentisztelet, üzenettel

Reformáció 500 - Úrvacsorás istentisztelet, üzenettel

A református egység megtartó erő, a jövőképet teszi reményteljessé - összegezte a zsinat üzenetét a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke.

Elakadt az önkormányzati távhőtársaságok államo­sítása?

Elakadt az önkormányzati távhőtársaságok államo­sítása?

Nem csak a kánikulától, hanem az ezek­ben a hetekben érkező éves elszámolószámláktól is megizzadhatnak a távfűtéses lakásban élők.
Kampánystart

Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal. A Vásárhelyi Kerámiaszimpózium alkotásaiból nyílik kiállítás az Alföldi Galériában
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.