SportEz lesz a strand lelátója helyén

2016. január 29., péntek
 

Tavaszra befejeződnek a fejlesztések és felújítások a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában, ahol július 6. és 10. között az ifjúsági úszó Európa-bajnokságot rendezik

 

 

 

 

Az uszoda fejlesztésére közel 1 milliárd forint áll rendelkezésre. Mint ismeretes épült egy 33x33 méteres bemelegítő medence, amelynek jelenleg a feszített víztükör rendszerének kialakítása folyik.

A munkálatok egyikeként a nyitott 50 méteres medence lelátóját elbontották. A helyére kerülő  új létesítményben egy 300 négyzetméteres kondicionáló terem, öltöző és vizesblokk, valamint irodák épülnek. Most már látványterveken - Galériánkban - is bemutathatjuk, hogyan fog kinézni a régi lelátó helyére kerülő épület.  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kemény küzdelem vár a Kosársulira

Kemény küzdelem vár a Kosársulira

Az eddigi hat győzelem leginkább a rutinjuknak köszönhető, ami a nehéz percekben átlendítette őket a holtponton. A szombati ellenfél mindössze kétszer hagyta el a pályát vesztesként:
Nem úgy van, ahogy van

Nem úgy van, ahogy van

Az EU-támogatás célja kimondottan az volt, hogy 50 ezer háztartást kapjon lehetőséget. Ha a kormány viszont mást lép, vissza kell fizetni a vissza nem térítendő támogatást.
Új bölcsőde épült Mindszenten

Új bölcsőde épült Mindszenten

A négy csoportszobás bölcsődét a település központjában a Városi Szolgáltató Kft. leromlott állapotú, átalakításra alkalmatlan épületei helyén építették fel.
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.