Kék hírekEszméletlen volt a megtalált néni

2017. november 22., szerda
 
Eszméletlen volt a megtalált néni

Hódmezővásárhelyen a Zrínyi utcában egy idős nénihez érkezett a gondozója, aki azonban nem tudott bejutni a házba. Rosszat sejtve, értesítette a helyi hivatásos tűzoltókat, akik azonnal a helyszínre indultak.

 

 

 

 


Átmászva a kapun a lakásba érve a tűzoltók az ágy mellett a padlón eszméletlen állapotban megtalálták az idős nénit, akihez mentőt hívtak.

A gyors beavatkozásnak köszönhetően a mentőszolgálat rövid időn belül megkezdhette a néni ellátását.

 

Utoljára májusban adtunk hírt, szintén egy Zrínyi utcai esetről, amikor az esti órákban egy középkorú férfi lakásába nem tudnak bejutni a mentősök. A város hivatásos egysége a bejárati ajtó üvegét betörve jutott be a lakásba. A mentőszolgálat a munkatársai már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Néhány héttel előtte a tűzoltók az ágyról leesett idős nőt mentettek ki egy Oldalkosár utcai lezárt lakásból. 

 

Molnár Krisztina a megyei katasztrófavédelem sajtósa a Vásárhelyi Híreknek elmondta, gyakori az olyan riasztás, amikor a tűzoltók segítségével tudnak csak bejutni, bajbajutott - főként idős - emberekhez.

Figyelni kell egymásra, a szomszédokra, gyanút kelthet, ha valaki eltér a megszokott napi életvitelétől. Ilyenkor értesíteni kell a mentőket, vagy a tűzoltókat, mert életet menthet, ha időben érkezik a segítség    

 
 
VH-CSMKI
 

Olvassa el ezt is!

Ittas vezetés-biztonsági öv-közlekedési morál

Ittas vezetés-biztonsági öv-közlekedési morál

A hódmezővásárhelyi rendőrök csaknem 900 járművezetőt ellenőriztek a városban tartott háromórás akció során.
Az alpolgármester vezeti Hódmezővásárhelyt az időközi választásokig

Az alpolgármester vezeti Hódmezővásárhelyt az időközi választásokig

A 2019. októberig tartó önkormányzati ciklusra a helyi választási bizottságnak húsz napon belül időközi választást kell kiírni.
Új bölcsőde épült Mindszenten

Új bölcsőde épült Mindszenten

A négy csoportszobás bölcsődét a település központjában a Városi Szolgáltató Kft. leromlott állapotú, átalakításra alkalmatlan épületei helyén építették fel.
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.