SportEseménydús sakkélet Vásárhelyen

2014. december 15., hétfő
 

Továbbra is eseménydús a hódmezővásárhelyi sakkélet. Néhány napja írtunk három sakkversenyről, de máris itt a következő.

 

 

 

 

December 14-én a Nyugdíjas Lakópark étterme adott otthont, a 23. Ifjú Tóth Antal Sakk Emlékversenynek, melyre 44 ifjúsági és felnőtt sakkozó nevezett. A 9 fordulós 2x15 perces játékidejű partikra a házigazda vásárhelyieken kívül Szegedről, Makóról, Kiskunhalasról, Soltvadkertről érkeztek játékosok.

 

Botka Péter, a Vásárhelyi Pákozdy Ferenc Sakk Sportegyesület elnöke köszöntötte, a verseny fő szponzorát, Id.Tóth Antalt és kedves feleségét Tóth Antalnét, akik motorbalesetben elhunyt fiuk emlékét már 23 éve ápolja e viadal évről-évre való megrendezésével.

 


A felnőtt kategóriában kettős makói siker született. Horváth Zsolt végig az élen állva, míg Joó János állandó dobogóközelben tartózkodva érte el az első, illetve második helyet. A vásárhelyiek közül Ádok János mesternek ment legjobban a játék.

A 2002-2004-es születésűek csoportjában küzdő kiskunhalasi Papp Bence, és Vorák Patrik, valamint a 2005-2008-as születésű ifjúsági játékos a soltvadkerti Daróczi Donát a felnőtteknek is méltó ellenfelei voltak.
A 2005-2008-as születésű vásárhelyi fiatalok mezőnyéből meg kell említeni a mindössze 6 és fél éves – óvodába járó – Megyaszai Balázs nevét, aki még csak 4 hónapja sakkozik, de már is csoportja győztese lett. Hasonlóan kitűnő – a sakkban elengedhetetlen – számítási képességekkel rendelkezik a második helyezett első osztályos Venicz Levente is.

Az eredményhirdetést követően a rendezők elmondták, a verseny további sikeres folytatását várják, sőt a jubileumi 25. versenyt szeretnék többnapos viadallal emlékezetesebbé tenni.

 


Kategóriaeredmények:
Felnőttek:
1.Horváth Zsolt (Makó) 8.0
2.Joó János (Makó) 7.5
3.Mikó Valér (Szeged) 7.0
Legjobb vásárhelyi felnőttek:
1.Ádók János 7.0
2.Krajcsovics Lajos 6.5
3.Olasz Sándor 6.0
1999-2001-es születésű vásárhelyiek:
1.Dawud Savannah Rose 5.5
2.Csíkos Ádám 3.0
2002-2004-es születésű ifjúságiak
1.Papp Bence (Kiskunhalas) 6.0
2.Vorák Patrik (Kiskunhalas) 6.0
3.Almási Máté (Makó) 5.0
2002-2004-es születésű vásárhelyiek:
1.Lovászi Szabolcs 5.0
2.Tápai Valér 4.5
3.Gachályi Gergő 4,5
2005-2008-as születésű ifjúságiak
1.Daróczi Donát (Soltvadkert) 6.0
2.Varga Gábor (Szeged) 5.0
3.Kocsmár Ákos (Szeged) 4.0
2005-2008-as születésű vásárhelyiek:
1.Megyaszai Balázs 4.0
2.Venicz Levente 4.0
3.Utasi Zsombor 3,5
2005-2008-as születésű lányok:
1.Márkus Molli 4.5
2.Kis Izabella 4.0
3.Molnár Orsolya 3.0
Különdíjak:
Legjobb amatőr versenyző: Mónus Imre (Hmvhely.) 5.5
Legjobb női versenyző: Dawud Savannah Rose (Hmvhely.) 5.5
Legidősebb versenyző: Csíbor András (Makó) 5.0 (85 éves)
Legfiatalabb verenyző: Megyaszai Balázs (Hmvhely.) 4.0 (6,5 éves)

 

Olvassa el ezt is!

Pályafutásukat a gyerekek iránti szeretet határozta meg

Pályafutásukat a gyerekek iránti szeretet határozta meg

December 13-án Hódmezővásárhely képviselőtestülete közgyűlést tartott, amelyen  rubin-, gyémánt- és aranydiplomákat adtak át. Teljes névsorral, részletes életrajzzal!

Van akinek jobban csúszik

Van akinek jobban csúszik

December 13-tól a profik ismét róhatják a köröket, a kezdők pedig vívhatják ádáz küzdelmüket a folytonos fenékre huppanás ellen. Itt vannak a nyitva tartási  idők!
Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Januárban döntöttek, hogy közbeszerzési eljárást írnak ki a szolgáltatás ellátására, valami miatt csak március 19-én tették közzé, kéthetes beadási határidővel.
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.