BulvárÉs még lehet fokozni!

2016. július 7., csütörtök
 
És még lehet fokozni!

Ha már ilyen nagy léptékkel beindult a strandélet a Mártélyi Holtágban, akkor van, aki úgy gondolja, miért ne indulhatna be a társadalmi élet is.

 

 

 

 

 

 


Mégpedig olyanok számára, akik lehet, hogy otthon üldögélnek, ahelyett hogy a nyári szombat délutánt, estét kellemes környezetben töltenék. Ha már a fiatalabb generáció megtalálta a remek hétvégi szórakozóhelyet a Holtág partján, miért ne lehetne ugyanilyen a többi generációnak is?    

 

Vagyis, arra buzdítja Horváth Lídia, az Üvegtigris Maxi üzemeltetője, nem utolsó sorban a magányos középkorú és a korban „környéki” hölgyeket, urakat, hogy menjenek ki a minden szombaton délután 4-től este 9-ig tartó partira, amelynek hangulatát élőben a Casablanca duó melódiái alapozzák meg. Mint arról írtunk (cikk a lap alján!) ha valaki enni-inni akar, sem kell mélyen a bukszába nyúlnia. A nemcsak ízben, de árban is igazán kellemes sültek, vagy a tiszai keszeg, kárász, ponty mellett például még a zsíros kenyérnek is új dimenziói sejlenek fel egy sajátos ötlet nyomán, amikor a majdnem szeneslapát méretű házizsírral megkent házikenyér mellé egy feles és egy nagy dobozos sör komplett menüvé avanzsált. Ez már tényleg a nosztalgiázás csúcsa!

 

Na és éppen ezért vajon mi más lehetne a mottója a szombat esti - nevezzük bátran: ismerkedési estnek? „Nem szégyen a nosztalgiázás, nem szégyen a randizás!” Mert ugye, sokaknak kedvelt irodalmi műfaja a romantikus regény, miért ne élhetnék át ugyanezt a valóságban is?

A csillagfényes vízparti ismerkedés, beszélgetés a most még magányos középkorúaknak is új perspektívákat jelenthet, a régóta együtt élő pároknak pedig a fiatalságuk legszebb közös emlékeit segít felidézni.

A Mártélyi Holtág mindenkit vár!          

 

Kapcsolódó cikkünk:


Elő a napolajat! Irány a Mártélyi Holtág!

 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ennivaló receptjeink! - Minestrone leves

Ennivaló receptjeink! - Minestrone leves

Azt is mondhatnánk, hogy ahány ház, annyi minestrone, hiszen a hozzávalók az évszaknak, illetve a családi szokásoknak megfelelően változnak. Nincs két egyforma, mégis mind hasonlít egymásra. Ha egyszer főzött minestrone-t, onnantól visszatérő fogás lesz!
Kilakoltatás akár kényszerítve is?

Kilakoltatás akár kényszerítve is?

Tizenhét lakó felszólító levelet kapott a vásárhelyi önkormányzattól, hogy július 31-ig el kell hagynia a bérelt lakást. Síró emberek, kétségek között, bizonytalanságban.
12 mérkőzés 12 győzelem

12 mérkőzés 12 győzelem

Az Atomerőmű SE U23 elleni hazai bajnokival zárta az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszát a Vásárhelyi Kosársuli március 31-én este.
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.