KözéletÉrtékek körülöttünk

2011. március 3., csütörtök
 
Értékek körülöttünk

Sokan tévesen értelmezik a Citta Slow mozgalmat. Ennek egyik oka, hogy talán egy kicsit zavaró, a szó szerinti „lassú város” fordítás, illetve a vásárhelyiek még nem annyira ismerik a közösség célját, mondta Varga Anikó projektmenedzser.

 

 

 

Tavaly november 27-től Magyarországon egyedüliként Hódmezővásárhely is tagja a nyugodt, élhető városok közösségének, amelyhez eddig 23 ország 141 városa csatlakozott, természetesen csak azután, hogy a szövetség valamennyi kritériumának megfelelt.

Azóta a Citta Slow életformáról sokszor sok helyen volt szó, nagy részük szakmai konferencia formájában. Március 8-án déltől a Ginkgo Sas Hotelbe szervezett rendezvényen viszont a város lakosságának is módja lesz megismerni a mozgalom szerepét és céljait. Amint azt a Vásárhelyi Híreknek Varga Anikó elmondta programokban gazdag délután során szeretnék a Citta Slow mozgalom keretén belül, a hozzá szervesen kacsolódó egészségtudatos magatartás és nevelés fontosságát  is hangsúlyozni. Ezért kérték fel előadás tartására Somhegyi Annamáriát, az országos egészségnevelési program kidolgozóját, valamint Gyurisné Pethő Zsuzsannát, az Egészséges Vásárhely Program igazgatóját. Varga Anikó azt is elmondta, Hódmezővásárhely hamarosan szeretne csatlakozni a Slow Food mozgalomhoz, ezért meghívták a mozgalom egyik legaktívabb hazai képviselőjét, a Kiskunsági Hagyományok Baráti Körét. Rendek Lászlóné a kiskunságiak vezetője a Vásárhelyi Híreknek leszögezte, Slow Food alapgondolata szerint jogunk van az ízekhez, a nyugodt étkezéshez, mint a rohanó élettel szembeni első lépéshez. Azt is elmondta, a közel tíz éve működő egyesületük a mozgalom többi tagjához hasonlóan, az egészséges életmódot, a biológiai sokféleséget, a helyi, kis közösségek által megtermelt termények és termékek megóvását, a gasztronómiai és más kulturális értékek védelmét tűzte ki célul. Örömmel jönnek Hódmezővásárhelyre, ahol előadást tartanak a Slow Food mozgalomról, célkitűzéseiről, valamint a helyi kistermelők, biogazdák termékeinek kiállításához ők is csatlakoznak. A mangalica finomságok mellett az előállított bio-zöldségkrémek, bio-italok, gyógynövények, bioborok, biomézek kóstolását tervezik, ahogy a vezetőnő fogalmazott: a vásárhelyiekkel megízleltetik a Kiskunságot.  

 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
Új bölcsőde épült Mindszenten

Új bölcsőde épült Mindszenten

A négy csoportszobás bölcsődét a település központjában a Városi Szolgáltató Kft. leromlott állapotú, átalakításra alkalmatlan épületei helyén építették fel.
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 

És ezt már olvasta?

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.