GazdaságErre már régóta vártunk

2016. november 30., szerda
 

Elkezdődött a 47-es főút hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszának kivitelezése, a 12,7 kilométer hosszú út 2018 tavaszára készül el - hangzott el november 29-én az alapkőletétel ünnepségén.

 

 

Fotók: VH

 


A nagyszámú megjelent között Hódmezővásárhely teljes városvezetése, a Fidesz, az MSZP helyi szervezeteinek vezetői mellett, a beruházás valamennyi érintettje képviselte magát.   

 

B. Nagy László országgyűlési képviselő, Csongrád megye fejlesztési biztosa elmondta, a mostani beruházást a Békéscsabát és Orosházát elkerülő út kivitelezése és a Hódmezővásárhely és Orosháza közötti szakasz 11,5 tonnás megerősítése, valamint párhuzamos kerékpárút építése előzte meg. A közlekedés korszerűsítésével Békés és Csongrád megye vállalkozási övezete is fellendülhet - tette hozzá.

 

Almási István beszédét azzal kezdte: „erre az elkerülő útra már régóta vártunk!”

Hódmezővásárhely polgármestere azt is elmondta, az elkerülő út megépítésével, megvalósul Hódmezővásárhely tehermentesítése, a környezetszennyezés a városon kívülre kerül, és a településen belüli balesetveszély csökkenni fog. Ezáltal az amúgy is remek kerékpárút-hálózattal rendelkező Hódmezővásárhely még inkább kerékpárbarát településsé válhat, ahol már a kisiskolás korosztályt is bátran kiengedhetjük a forgalomba.”

 

Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs igazgatója közölte, 2018 tavaszára, a  fejlesztés utolsó ütemeként épül meg a megyei jogú várost elkerülő 12,7 km hosszú útszakasz, tehermentesül az átmenő forgalom, illetve a káros környezeti hatások alól Hódmezővásárhely megyei jogú városa is.

A beruházás uniós és hazai források felhasználásával valósul meg, nettó 27,9 milliárd forint értékben. A kivitelezést a Colas Út Zrt., a Délút Kft., a Colas Hungária Zrt. és Colas Közlekedésépítési Kft. által alkotott konzorcium végzi.

 

 

Mint arról már a Vásárhelyi Hírekben többször írtunk, a Hódmezővásárhelyt északról új nyomvonalon elkerülő 2×1 sávos kialakítású főúton 5 szintbeli, ebből két körforgalmi csomópont és 3 kereszteződés, 1 különszintű csomópont, 1 vasút feletti felüljáró és 1 kerékpáros aluljáró lesz. A végcsomópont egy vasutat és a közutat külön szintben keresztező körhíd lesz. Az elkerülő út az ATEV fehérjefeldolgozó üzemnél ágazik ki a meglévő 47-es főútból, úgynevezett „T” csomóponttal, majd a Rárósi utat keresztezi négyágú csomóponttal, balra kanyarodó és jobbra kiválást segítő sávokkal. A 45-ös főút felüljáróval lesz átemelve az elkerülő felett,  továbbhaladva nyugati irányba körforgalom létesül a régi Kenyere-csatornánál, a mártélyi útnál. Ezt követően a nyomvonal déli irányban halad tovább, a régi tiszai útnál gyalogos és kerékpáros aluljáró épül. Az elkerülő út felüljáróval keresztezi a Szentes–Hódmezővásárhely Népkert vasútvonalat, a Bodzási utat dél-nyugati irányban érinti, körforgalmú csomóponttal. Kopáncsnál a Szeged–Békéscsaba vasútvonal és a meglévő 47-es főút felett egy egyedi körhíd épül, mely külön szintű körforgalmú csomóponttal csatlakozik a főúthoz. Ilyen körhíd az országban csak Budaörsön van, de az itt épülő nagyobb lesz. 12 méteres magasságban oszlopokon álló 30 méteres sugarú körforgalmi csomópont osztja majd el a forgalmat.  

 
 
B.Sz.Z
 

Olvassa el ezt is!

Korlátlan lassulás Vásárhelyen

Korlátlan lassulás Vásárhelyen

Deutch Tamás bejelentette, 139 járásban a Szupergyors internet program hálózatépítési munkák kezdődnek. Hódmezővásárhelyen már 2011-ben ezt ígérték.
Katasztrófa közeli állapotok

Katasztrófa közeli állapotok

Közvetve a vásárhelyieket, közvetlenül pedig a Tisza és holtágai melletti településeken élőket is érintő ügyben nyílt levelet küldtek Áder Jánosnak.
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Egy négytagú vásárhelyi banda éveken át kényszeríett prostitúcióra nőket. Egy kávézót is üzemeltetett. Egy idős férfit ház körüli munkákra kényszerítették.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.