FélpercesÉrkeznek az sms-ek a pótfelvételi ponthatárokkal

2014. augusztus 28., csütörtök
 
Érkeznek az sms-ek a pótfelvételi ponthatárokkal

A felsőoktatási intézmények augusztus 28-án döntöttek a pótfelvételi eljárásra jelentkezőkről. Idén több mint 9500 felvételiző adta be augusztusban a jelentkezését az egyetemekre és főiskolákra. Közülük mintegy 7300 fő felelt meg a feltételeknek, és kezdheti meg tanulmányait szeptemberben.

 

 


A pótfelvételi eljárás során csak egy szakra és egyetlen intézménybe, csak önköltséges képzésre jelentkezhetett az, akit júliusban nem vettek fel, vagy nem is jelentkezett az általános felvételi eljárásra. Alapképzésekre mintegy 5100 főt, felsőoktatási szakképzésre körülbelül 1550 főt, mesterképzésre valamivel több mint 650 jelentkezőt vettek fel.

A most megállapított ponthatárok azonosak, vagy egyes esetekben magasabbak, mint az általános eljárásban megállapított ponthatárok. A jelentkezők a döntést követően most is kapnak sms-ben értesítést az eredményről. A besorolási döntést mindenki a www.felvi.hu oldal E-felvételi szolgáltatásában nézheti meg, illetve a felsőoktatási intézményektől kapja meg a felvételi döntésről és a beiratkozással kapcsolatos teendőkről az értesítést.

 

Olvassa el ezt is!

Kiosztották az iskolakezdési támogatást

Kiosztották az iskolakezdési támogatást

Idén a tavalyihoz képest háromszázzal kevesebben voltak jogosultak iskolakezdési támogatásra Vásárhelyen. Kedden és szerdán vehették át.
Már egyre többen várják

Már egyre többen várják

Az elsőn 2011-ben 220-an vettek részt. Tavaly pedig már közel félezer fiatalt és idősebbet mozgatott meg a Bodnár Bertalan Kerékpáros Teljesítménytúra.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 10. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Nem szakadt meg a győzelmi sorozat

Nem szakadt meg a győzelmi sorozat

Az NB I/B Zöld csoportjának 22. fordulójában, március 2-án Egerben, az Eszterházy SC vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!