Kultúra, oktatásErdélyi élmények

2019. április 11., csütörtök
 
Erdélyi élmények

A Hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola diákjai Határtalanul programban vettek részt április 2. és 5- között.

 

 

 

 

 

 

A 2018-ban meghirdetett pályázat nyerteseként 2 millió 340 ezer forintból szervezhették meg a négynapos élményekben gazdag programokat az iskola 7. és 8. évfolyamos diákjai részére.

A kirándulásának témája magyar irodalmi emlékhelyek felkeresése volt Erdélyben.

Egy héttel az indulás előtt tartottak előkészítő órát, amelyre a tanulók prezentációkkal és a Kahootban (egy játék alapú osztálytermi  teszt készítésére alkalmas felületen) elkészített kvízkérdésekkel készültek Erdély földrajzi, történelmi és irodalmi vonatkozásairól.

 

Az erdélyi utazás négy napja során a tanulók meglátogatták Nagyszalontán az Arany János Emlékmúzeumot, a Csonka tornyot és Arany János szülőházát. Nagyváradon Ady emlékhelyek felkutatása volt a program fő része. Csucsán bejárták az Ady Emlékházat és a Boncza kastélyt, ahol koszorút helyeztek el. A program részét képezte egy erdei túra (képünkön) és Bánffyhunyad nevezetességeinek meglátogatása is. 

 

Az utazást követő héten az értékelő órára prezentációkat készítettek a tanulók élményeikről, és az iskola többi diákja számára élménybeszámolót tartottak a kirándulásról.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Lendületben a Hód-Fitness

Lendületben a Hód-Fitness

A FitKid egyesületek 9. alkalommal mérkőztek meg április 6-án az Országos Grand Prix verseny keretében. A díjakból jócskán jutott a Hód-Fitness SE sportolóinak is.
NyusziSTOP Húsvétra

NyusziSTOP Húsvétra

Húsvétkor, a nagy vásárlási forgatagban sokan felelőtlenül élő állatokat vásárolnak gyermekeik számára ajándékba.
Kampánystart

Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
A paléi szikes földtől és tanyától a miniszteri bársonyszékig

A paléi szikes földtől és tanyától a miniszteri bársonyszékig

Tanulmánykötet jelent meg a napokban Takács Ferenc egykori iparügyi miniszter, földművelésügyi államtitkár, szociáldemokrata politikus életútjáról.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.