FélpercesErdélyi diákok Vásárhelyen

2019. október 21., hétfő
 
Erdélyi diákok Vásárhelyen

A Németh László Gimnázium, Általános Iskola vendégeként Hódmezővásárhelyen tartózkodó farkaslakai és székelyudvarhelyi gyerekek látogattak el a hétvégén az Emlékpontba és a Tornyai János Múzeumba.

 

 

 

 

 

 

Mihály Edit, a Farkaslaki Tamási Áron Általános Iskola igazgatója az Emlékpontban elmondta, hogy a magyar kormány Határtalanul pályázatának segítségével látogattak Magyarországra. Az erdélyi gyerekek a vendéglátó gimnáziumban tett látogatáson megismerték a vásárhelyi tanintézményt és ismerkedtek a helyi diákokkal, s az Emlékpontot is közösen keresték fel.


A Tornyai János Múzeumba látogató harminc székelyudvarhelyi diáknak Csányi Viktor, a közgyűjtemény régésze mutatta be a város történetét, s a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium diákjai számukra is ismerős eszközöket találtak a látványraktárban, s érdeklődéssel szemlélték vásárhelyi múzeum régészeti és helytörténeti kiállításának anyagát.

 

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Három magyar bajnoki érem Vásárhelynek

Három magyar bajnoki érem Vásárhelynek

A Junior Magyar Ökölvívó Bajnokság szinte nem is végződhetett volna jobban a Boxing Gym Vásárhelynek, az érmeken túl még egy pontszerző pozíciót is sikerült szerezni.
Megjelent a kormányrendelet a nyugdíjprémiumról

Megjelent a kormányrendelet a nyugdíjprémiumról

A számítások szerint, jelentősen több pénzt kapnának havonta a nyugdíjasok, ha az Orbán-kormány nem törölte volna el a nyugdíjszámítás korábbi módszerét 2010-ben.
Nyílt nap segít dönteni

Nyílt nap segít dönteni

Éppen egy héttel a felvételi határidő előtt Nyílt nap volt február 22-én délelőtt a Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karán. 

 

Új rektor a Szegedi Tudományegyetem élén

Új rektor a Szegedi Tudományegyetem élén

Július elsejétől megkezdte munkáját Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem új rektora, az orvosprofesszor négy évig tölti be a vezetői tisztséget.
 

És ezt már olvasta?

Ismét versengtek a szép szavak ifjú művelői
Ismét versengtek a szép szavak ifjú művelői "...A vers az élet egyik nagy csodája." írta Charpentreau. A Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában idén is megrendezték a felsősök városi szavalóversenyét. Eredmények.
 
Erdélyi családok élettörténetei az Emlékpontban
Erdélyi családok élettörténetei az Emlékpontban

Az Emlékpont galériájában megnyílt a Tiltott kastélyok. Erdélyi történelmi családok a jóvátétel útvesztőjében című, nemzetközi multimédiás kiállítás.

 
90 éves Fodor Sándorné
90 éves Fodor Sándorné Dr. Huszár Lajos orvosi rendelőjében dolgozott, kisegítő és takarítónő volt.
 
Mi lesz veled szakképzés?
Mi lesz veled szakképzés? Az Országgyűlés elfogadta a szakképzésről szóló törvényjavaslatot. Szakmai szervezetek egész sora tiltakozott ellene, a kormánypárti többséget ez hidegen hagyta.
 
Még mindig nem került pont az ügy végére
Még mindig nem került pont az ügy végére Ismét meghosszabbították annak a mindszenti férfinak az előzetes letartóztatását, aki ellen kiskorú szexuális kényszerítése bűntette ügyében nyomoznak.
 
Egyetlen ponton múlott
Egyetlen ponton múlott Az NB I/B Zöld csoportjának 10. fordulójában Kecskemétre látogatott a Kosársuli felnőtt csapata. Megnyerhették volna a derbit, de hiányzott pár extra teljesítmény.
 
Idén is ingyen korizás
Idén is ingyen korizás Elkezdték a jégpálya alapozását a Kossuth téren. Hagyományosan a Mikulás hozza december 5-e körül a jégpályát, de az időjárás még közbeszólhat.