FélpercesElzakatolhat a kedvezmény

2017. március 21., kedd
 
Elzakatolhat a kedvezmény

Már csak egy hétig használhatók a vasúti utazási kedvezményhez a diákigazolványok. A 2016/2017-es első félévre kiadott diákigazolvány-matricák március 31-ig használhatók fel.

 

 

 

A MÁV arra hívja fel a figyelmet, hogy a megállapított menetdíj vagy pótjegy árán felül további 8 ezer forint pótdíjat kell fizetnie annak, aki érvénytelen kedvezményre jogosító igazolvánnyal, vagy érvénytelen igazolással veszi igénybe a kedvezményt, illetve jogosultságát nem tudja az előírt módon igazolni.

 

Az érvényes diákigazolvánnyal rendelkező diákok a MÁV-START vonataira 50 százalékos kedvezménnyel válthatnak menetjegyet. A közoktatásban és a felsőoktatásban résztvevő nappali és esti tagozatos tanulók 90 százalékos havi-, félhavi-, illetve 30 napos bérletet is vásárolhatnak lakóhelyük vagy tartózkodási helyük és oktatási intézményük székhelye, illetve gyakorlati képzésük helyszíne között.

 
 
VH-MÁV
 

Olvassa el ezt is!

Idegmérget szórtak szét Makónál

Idegmérget szórtak szét Makónál

Mivel folyamatosan esett az eső, a kiszóródott porból pedig vízzel érintkezve veszélyes idegméreg lett. Ezért a rendőrség  Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt is értesítette.
Egy ezüst, egy bronz

Egy ezüst, egy bronz

A vásárhelyi Csomorkány Sport Egyesület öt ígéretes 2005-ös születésű vívóval vett részt március 18-án a budapesti megmérettetésen. Sok képpel!
A húsvéti nagyhét közepén járunk

A húsvéti nagyhét közepén járunk

400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.